Cenzúrázott AudioKalauzok

Najmányi László

AudioGuides/AudioKalauzok

Az artportal.hu felkérésére 2005–2011 között 36 mini-hangjátékhoz hasonló AudioKalauzt készítettem. A rendkívül népszerű, a szakmai kritika által is nagyra értékelt audio-műveket 2013 áprilisában, sok száz művészeti írásommal, blogbejegyzéseimmel és konyhaművészeti tudósításaimmal együtt kidobták ("a múltat végképp eltörölni...") az új tulajdonoshoz került portál archivumából, anélkül, hogy a lendületes aktusról engem, a szerzőt értesítettek volna. A portál felkérésére készített anyagaimat publikálásuk idején belinkeltem az online  szakmai önéletrajzomba. A linkek a nagy tisztogatás után érvénytelenné váltak. Az artportal.hu-ról kicenzúrázott AudioKalauzokat saját archívumomból tettem fel erre a CensorBlog oldalra

2005
 

Jasper Jones: Catenary

AudioKalauz

2005. június 5.
Lejátszási idő: 6:30

Jasper Johns: Catenary című kiállításán vagyunk, a New York-i Matthew Marks galériában. Jasper Johns az amerikai Délen, Georgia államban  született és Dél Carolinában töltötte ifjúságát. Az 1950-es évek elején New Yorkba költözött, ahol megismerkedett Robert Rauschenberg-el, John Cage-el és Merce Cunningham táncművésszel, akik legközelebbi barátai lettek. 1954-ben egy, az amerikai zászlót ábrázoló sorozatot festett, amelyet 1958-ban, a newyorki Leo Castelli galériában állított ki először. A következő évtizedben közönséges, kétdimenziós tárgyakat, zászlókat, céltáblákat, számsorozatokat, betűket festett és rajzolt, abszolút objektivitással és precizitással. Célja az volt, hogy képei ne az ábrázolt tárgy reprodukciói, hanem maga a tárgy legyenek.

Johns munkái radikális eltávolodást jelentettek az Absztrakt Expresszionisták szélsőséges emocionalizmusától és annak minden banalitásától. Az érzelmek kifejezésének elutasítása megnyitotta az utat a Pop Art felé. Az 1960-as évek végétől Johns stencilezett szavakat és tárgyakat festett és az addig használt alapszínek mellett már kevert színeket is alkalmazott. 1980-ban önéletrajzi jellegű munkákat kezdett festeni, halvány színekkel és elmosódó kontúrokkal. Utolsó newyorki kiállítása hat évvel ezelőtt, 1999-ben, a New York-i Museum of Modern Art-ban volt.

Mostani  kiállításának címe: „Catenary” - C-A-T-E-N-A-R-Y – a két ponton felfüggesztett zsinór görbéjét jelenti. Valóban, a kiállításon bemutatott több mint három tucat festmény, rajz, nyomat mindegyikére két ponton felfüggesztett zsinórt applikált a művész, gyakran festett, vagy rajzolt árnyékokkal. Ezek a megkettőződött vonalak nemcsak térbeli mélységet adnak a műveknek, hanem testformákat is sejtetnek. A formák Johns régi motívumaival keverednek: zászlók, családi fényképek, a Tejút csillagainak képei, és bohócjelmez-szabásminták. Mindegyikük a művész szokásos, fájdalmasan aprólékos pontosságával megjelenítve. Johns művészete kezdettől, az első zászlóktól és söröskannáktól fogva tartalmazta a maszkolás, bújtatás, elrejtés módszereit. Távoli privát, dekódolhatatlan szimbólumok váltakoznak a legnyilvánvalóbb, legbanálisabb tárgyakkal, amelyeket könnyű felszínesen olvasni.

A magánvágyakra és hallgatagságra való utalásaival együtt Mr. Jones egyértelműen kontrol-mániás. Mindig is az volt. Már nem fiatal ember, de még mindig virtuóza kontrol-mániájának. Könnyed szellemi fölénye, képzeletének energiája elkerülhetetlenül felemeli zárkózott és zavaros vállalkozását arra a szintre, amely már elismerést érdemel, ha csupán formális értelemben is.

Szédítően gyönyörű nyomatok és rajzok előtt állok. Elmosódott zászlók, betűk, számok, jólismert tárgyak. A catenaria, a két pont között függő zsinór görbéje mindegyik munkán feltűnik, köntösökre, leplekre, fátylakra emlékeztetve.

Előttem leheletfinom tusrajz műanyagon. Márványszerű, ismétlődő formái a hullámzó vízről visszatükröződő holdfényt idézik. Jasper Johns úgy néz, hogy nem fókuszál közben. Ahogy a sötétségbe bámulunk. Ahogy a dolgok növekedését, megbetegedését, elmúlását, a nap végét figyeljük.

New York Art
Városnézés – útinapló
AudioKalauz
2005. október 2.
Lejátszási idő: 8:23

A napot a Brooklyn Museum-ban kezdem, a Prospect park szélén, ahol karcsú vitrinekben 1500 tárgyat láthatok, az Amerikák művészetének utolsó 15 évszázadát képviselve. Kávét és narancslevet iszom a múzeum kávéházában. Elolvasom a napi sajtót. Le kellett bontani egy Long Island-i ház falát, hogy a ház 320 kilós lakója el tudjon menni szavazni.

A nap következő stációja a Cooper-Hewitt National Design Museum, Manhattanban. Itt extrém textíliákat nézek meg. Számítógéppel tervezett, elnyűhetetlen szövetek űrkorszaki esztétikája.

Tovább a textíliák varázsvilágában. A Metropolitan Museum-ba Matisse festményei és textiltervei, valamint 18-ik századi kínai virtuózok faragta jade ékszerek miatt látogatok. Találkozom Sam-el és Pam-el. Sam műgyűjtő, Pam művész. Hello Sam! Hello Pam!

Nem a kiállított műalkotások, hanem a kiállítást látogató latina szépségek vonzottak az El Museo del Barrio-ba. Ez a látogatás végzetes lehet. Rumpuncsot iszom. A levegőben parfűmök illata keveredik a tiltott füsttel.

A Bibliai Művészetek Múzeumában A Hit Kortárs Kifejezői új generációjának munkáit tekintem meg, kissé illuminált állapotban. Felejthető festmények, interaktív videoművészet, hímzések, szobrok, sajnálatos tévedések, redundanciák. A kiállítóterem sarkában fiatal nő zokog. Why are you crying? Nem mondja meg. Zokog tovább.

Irány a Bronx. Bronx Museum of the Arts. A kiállítás témája a művész a piacon. A kiállított művek a karrierfejlesztés mechanikájával foglalkoznak. A látogatók dobozból sült csirkét sznek. Néhány betévedt rapper elereszt egy bűzbombát.

Berenice Abbot az 1930-as években fényképezte New York építészetének textúráját. 1997 és 2003 között Douglas Levere visszatért a helyekre, ahol Berenice Abbot fényképezett és újra lefényképezte a helyszíneket. A New York-i Városi Múzeumban most párba állítva láthatunk 50 régi és 50 új fotót. A változás döbbenetes.

A Museum of Modern Art-ból telefonálok. A Mount St. Hellens vulkán 25 évvel ezelőtti kitörését dokumentáló fényképekről tudósítanék Budapestre. Nincs térerő. Megyek tovább.
 

Jean Hélion a geometrikus absztrakció eszményeit árulta el, a geometrikus figuratív művészet elveiért. A National Academy Museum-ban kiállított képei okosak és elegánsak, és van bennük valami kellemesen fenyegető.

A politikai korrektség egyik utolsó védőbástyája a P.S.1 Contemporary Art Center, Queens-ben. A Greater New York 2005 című kiállítás felébreszti tudósítónkban az állatot. A műtárgyak között szikár, szigorú arcú nők sétálnak szótlanul.

Természetélményért a Queens Museum of Arts-ba megyek, ahol művészek alkotta kertekben sétálhatok. A fákon virtuális madarak énekelnek. Minden mozdulatomat szenzorok figyelik a bokrokból.

Otthon a Harlem-i Studio Museum-ban érzem magam. A három rezidens művész, William Cordova, Michael Queenland és Marc Andre Robinson munkái azzal foglalkoznak, ami engem is érdekel: rap, vallás, minimalizmus és MalcolmX.

Elájultam a Whitney Múzeumban. A kiállítás címe: Remote Viewing. Távolnézet. Information Overload. A kiállított művek közül egyedül Carroll Dunham szellemes „Napkitörés”-ére emlékszem. Gígászi, kopott nap, amely vírusrészecskék által megtámadott sejtet juttat eszembe. A napkoronából köpésszerű nyúlványok nőnek ki. Robert Smithson retrospektív kiállításán, az 1960-70-es években tértem magamhoz, még mindig a Whitney Museumban. Szívesen felhívnék valakit, hogy elmondjam milyen zavaros irányokba lökte Smitshson a Minimalizmust, konceptualizmust és a Pop művészetet, de még nem találták fel a mobilt.  Szerencsére Banks Violette visszahoz a közelmúltba. Installációja sóból épített, kiégett templomot idéz, romantikát, tragikus erőszakot és rock 'n' rollt.

'BEYOND GEOGRAPHY: FORTY YEARS OF VISUAL ARTS AT THE AMERICAS SOCIETY' – A földrajz mögött: Negyven év vízuális művészete az Amerikák Társaság kiállítótermében, a Park Avenue és a 68-ik utca sarkán. Színaranyból készült inka maszkokban, Észak, Dél- és Közép-Amerika művészetében gyönyörködöm. Meghallgatom a kanadai filmművész, Michael Snow hang-installációját.

Maurice Freedman retrospektív kiállítására vagyok hivatalos, a D. Wigmore galériába. Bár ma már nem sokan ismerik Freedman festészetét, a pre-absztrakt-expresszionista New Yorkban sikeresen egyesítette képeiben Max Beckman és Marsden Hartley hatását. Francia pezsgőt, lazacot, kaviárt és ráksalátát szolgálnak fel. Eszem, aztán megyek tovább.

Frederik Sommer Amerika egyik legérdekesebb, nem eléggé ismert fotóművésze. A Weston-i formalizmus és a szürrealista fantázia és horror határmezsgyéjén dolgozott. A Pace/MacGill galéria ideális környezet Sommer fényképeihez.

Gyalog indulok tovább, a keleti 57-ik utcából Chelsea irányába. A Central Parkban leülök egy padra, nézem a kutyákat, és elszívok egy Partagas szivart. 

Hotel Chelsea
Audio Kalauz
2005. október 31.
Lejátszási idő: 4:10 perc

Utcasarkon férfi áll és köhög. Minden utcasarkon köhögnek. Köhög a város. I love New York.

A West 23-ik utcában, a Chelsea Hotel előtt állok. Andy Warhol gyakran megfordult itt. Szupersztárjait látogatta. Ebben a szállodában ölte meg Sid Nancy-t, mielőtt végzett magával. Itt lakott Iggy Pop, Jimi Hendrix, Lou Reed és a Velvet Underground. Amerikai koncert-turnéi idején itt szállt meg David Bowie. Amanda Lear, Boy George, Adam Ant,  Bob Marley és a Wailers, Peter Tosh, a Clash, Blondie, az XRaySpex, az Ultravox, DJ NoMore – a szálloda halhatatlan vendégeinek névsora végtelen. Bemegyek a bárba és megiszom egy Black Russian koktélt.

A Chelsea Hotel évtizedekig Amerika egyik legfontosabb művészeti központja volt. A fürdőszobák csempéin milliós értékű Basquiat grafittik, a falakon Clemente, Schnabel, Herring és Polke. A háztömb pincéi régebben össze voltak kötve. A pincelabirintuson át drog-dealerek, politikai aktivisták, gengszterek menekültek.

A Chelsea Hotelből a föld alatt át lehetett jutni a szomszédos Squat színház konyhájába, ahol Halász Péter és meghosszabbított családja élt és dolgozott. A Chelsea hotel még áll, nosztalgia-turisták lakják. A Squat színház nincs többé. Helyére Multiplexet építettek. A háztömb alatti pincelabirintust 1986 őszén befalazták. Keresték, de nem találták meg Candy Darling titkos sírját, a hotel pincéjében. Talán nem ástak elég mélyre… Az élet Chelsea-ből a peremkerületek drum&bass bárjaiba költözött, ott köhög tovább.

 Empire State Building
AudioKalauz
2005. december 7.
Lejátszási idő: 3:47 perc

Az Empire State Building tetején állok, nézem a várost. Ebből a magasságból elektronikus áramkörnek látszik. Alkonyodik. Keresem a felrobbantott ikertornyok helyét. Jobboldalt a Hudson folyó. A túlparton New Jersey. Baloldalt az East River. A túlparton Queens és Brooklyn. A fejemben Modernism: A Century of Style and Design:

66 befolyásos art-dealer hétvégi összejövetele az egykori Park Avenue-i laktanyában. Huszadik századi műtárgyakat, iparművészeti remekeket ajánlanak gyűjteményekbe. A bemutatott anyag olyan gazdag és sokszintű, hogy a kiállítást nem elég egyszer megtekinteni teljes spektrumának befogadásához. Ott töltöttem a délután nagy részét. Feljöttem a toronyba levegőzni. Azt tervezem, hogy visszamegyek a kiállításra, és ott maradok zárásig.  Az első látogatásból elbűvölően furcsa és csodálatos tárgyakra emlékszem:

Jean Prouvé 1950-es években tervezett, indusztriális napvédő ernyői a Galerie Downtown bemutatóján. Afrikai ablakokra szánta őket.

Jan de Swart fantasztikus, faragott széke a 60-as évek közepéről. A Mark McDonald által eladásra kínált szék olyan, mintha a szürrealista festő, Yves Tanguy álmodta volna meg. Legömbölyített forma, amelybe lágyan símulsz, aki ráülsz.

Egy másik szék, az Art Nouveau vizionárius Antonio Gaudi munkája, Barry Friedman gyűjteményéből. Mint Gaudi Barcelona-i katedrálisa, a szék is befejezetlen. Már lehet rajta ülni, de még nem kényelmesen.

Kezd hűvös lenni. A Nap lebukott New Jersey lapos horizontja mögött. Minden oldalról kamerák figyelnek. Sok a fegyveres őr is, kutyákkal:

„Are you a terrorist, sir?”
Nem, uram, nem vagyok terrorista.
„Do you want to blow up the Empire State Building, sir?”
Nem hölgyem, nem akarom felrobbantani az Empire State Building-et.

A város gyönyörű innen fentről. Visszamegyek a kiállításra.

 
2006
 
MET, New York 
AudioKalauz
2006. január 7.
Lejátszási idő: 3:45 perc

Secular and Sacred: Scholars, Deities, and Immortals in Chinese Art. A világi és a szent: tudósok, istenségek és halhatatlanok a kínai művészetben. A New York-i Metropolitan Museum kínai galériájában rendezett kiállítás témája Kína három nagy vallása: konfucianizmus, taoizmus és buddhizmus. Átfedések, összefonódások sokezer éves története a kultúrából, amelyben egyetlen élet sok életidőből adódhat össze.

A nagyszerű 11-ik századi Song művész, Huang Tingjian féktelen humorú kaligráfiáit nézem. A művész pályáját konfuciánus tudósként kezdte, majd a taoizmushoz, végül a chan (zen) buddhizmushoz fordult. A három rendszer egymást erősítve működött benne, vezette ecsetet tartó kezét. A démonűző Zhong Kui férjhezadja nővérét – ez a címe egy 13-ik századi tekercsnek. Ronda természeti szellemek tollászkodnak, végeznek testgyakorlatokat rajta. Ezek a kreatúrák a buddhizmussal érkeztek Kínába. A buddhizmus teljesen kifejlődött Pantheonnal, benne mennyei és pokolbéli lények sokaságával hagyta el Indiát. Öt másik tekercsen az éteri megváltó-istenség, Guanyin és a Pokol kövér, vicsorgó királyai láthatók.

A Liuli Hall tudósai című, 13-ik századi tekercsen  úriemberek gyűltek össze egy gardenparty-ra. Ahogy egyforma fejfedőjük mutatja legtöbbjük konfuciánus hivatalnok. Egyikük kopasz, ő buddhista szerzetes. A gondosan megtervezett kert a komplexitásban meglelt harmónia emblémája a taoizmusban. Jóllehet ezek az emberek valószínűleg közös célból jöttek össze, mindegyikük valami mást csinál a képen. A szerzetes joviális vendéglátójával beszélget. Vörös köpenyes férfi asztalnál ül és olvas. Két másik vendég papírtekercset vizsgál, élénken vitatkoznak rajta. A harmadik elgondolkodva támaszkodik egy fához. Két ember áll egymástól távol a csoportban, mindketten felfelé néznek, mintha egy hang vonná magára figyelmüket. Mi lehet ez a hang? Énekszó egy távoli templomból? Az érkező vendégek mormolása? Újévi üdvözletek?

DOWNTOWN
AudioKalauz
2006. február 4.
Lejátszási idő: 3:30 perc

Emlékszel a Belvárosra? Nem, nem a mai, fertőtlenített, tiszteletreméltó SoHo-ra és Chelsea-re, hanem a valódi, lepusztult, mocskos Downtown-ra, a korra, amikor még az East Village volt a szellemi központ, a helyre, ahol a punk és a new wave született, ahol graffitti virágzott a falakon és a vénából kilógó injekcióstű volt a sikk? Ahol az AIDS járvány elérte a csúcspontját, ahol rendőrök rohamozták meg az illegális lakásokat és bárokat, ahol a Mammon ellen tüntető benszülöttek kukákkal törték be a gyarmatosító, ifjú bankárok luxuserődjének üvegajtaját? Ahol Super8-as filmek készültek, utcaszínházak, performamce-ok, no-wave filmek borzolták a kertvárosokból érkező, pasztelszínekbe öltözött turisták idegeit, ahol feministák, melegek osztottak röplapot, ahol minden házban működött legalább egy klub, galéria, alternatív találkozóhely? Ahol, ha túladagolt és meghalt valaki egy házibulin, csak kitették a testét a lépcsőházba, és a buli dübörgött tovább. Akkor még az East Village Eye-t olvastuk, és botrányt kavartunk Max’s Kansas City bárjában, s a Kitchen padlójára ájulva fejeztük be a napot. Itt élt Alain Ginsberg és Jack Kerouac, Andy Warhol gyára zakatolt, és Keith Haring boldog hieroglifáival mindenütt találkozhattunk. Ó, az a sistergő energia, a pincékből áradó kemény zene, Lou Reed, Jimi Hendrix, Bob Dylan, a New York Dolls, Patti Smith és Iggy Pop világa, a wild, wild side.

Ezt a rég eltűnt bohémvilágot idézi a New York University Grey Art galériájában megrendezett The Downtown Show. 450 festmény, szobrok, fényképek, videók, plakátok és más, tárgyi emlékek idézik a kort, amikor néhány háztömbnyi területen 600 galéria, 180 színház és megszámlálhatatlan klub működött, és 1 dollárért kiégett bérházat lehetett a környéken vásárolni. A kiállítás látogatói illedelmes fiatalemberek, akik két pályázat megírása közben beugrottak megnézni, hogy hogyan éltek és haltak szüleik a legendák városában. Arcukon lenéző mosollyal indulnak haza, remélve, hogy a főnök holnap megdícséri majd őket a csavargyárban.

ASIA WEEK
AudioKalauz
2006. április 10.
Lejátszási idő: 2: 17 perc

Ázsia hét van New Yorkban, megint nagyobb, mint korábban. Két fontos ázsiai művészeti vásárt láthatunk egyszerre, két volt laktanyában, a Hetedik Hadsereg egykori erődítményében, a Park Avenue-n, és a Gramercy Park Laktanyában, a Lexington Avenue-n. És körülbelül két tucat galériában rendeztek ázsiai kiállítást.

Ezúttal a Hetedik Hadsereg Laktanyájában megrendezettt Nemzetközi Ázsiai Művészeti Vásárba látogatunk. Nagy a tömeg, túl sok a látnivaló.

Nancy Wiener Délkelet-Ázsia-i szobrokat kínál, többnyire apró, végtelen türelemmel kifaragott tárgyakat, Thaiföldről, Vietnamból, Koreából, Indonéziából. A kiállítás fölé egy 10-ik századi khmer homokkő szobor tornyosul. Lakshmi Hindu istennőt ábrázolja.

Sandra Whitman hatalmas, ritka, 17-ik századi kínai kelim szőnyeget mutat be. Sárgabarack és fehér színű, négy paneljében méltóságteljes darvak táncolnak.

Carlo Cristi tibeti, nepáli és középázsiai műtárgyakat állít ki, köztük egy óriási tengeri csigát, amelyre Vishnu, a hindu isten 10 beavatottját faragta az ismeretlen művész.

Gregg Baker kiállításán japán paravánok formálnak labirintust. Az egyik paraván érdekessége, hogy mintázata egy másik paravánt ábrázol, amelynek mintázata ugyancsak paravánt mutat. Kép a képben, az ópium álmok jellegzetes motívuma.

Robert Winter japán páncéljai és fegyverei igen népszerűek, különösen a férfiak körében. Befektetési bankár bőr mellvértet próbál, ingatlanügynök gazdagon díszített pengéjű kardot suhogtat.

NEW YORK SINS
AudioKalauz
2006. május 12.
Lejátszási idő: 3:06

Megjegyzés: A 'NEW YORK SINS' audiokalauz írott szövege elveszett, a hanganyagból fogom majd rekonstruálni. Amint elkészülök a rekonstrukcióval, posztolni fogom

2007 

Megjegyzés: Az alábbi AudioKalauzokat a SoundCloud tárhelyre töltöttem fel. A lejátszást szükséges leállítani, mielőtt a következő audio-file lejátszásra kerülne! Amennyiben az elindított lejátszást nem állítjuk le, a következő AudioKalauz lejátszása nem indul el

Factory New York
AudioKalauz
2007. november 25.
Lejátszási idő: 3:35

"In Andy Warhol's Factory / Eight days a week / Assembly line and victory / Time is so meek" – Andy Warhol Gyárában nyolc nap egy hét, futószalag és győzelem, nagyon alázatos idők, énekli a Spions, Hervé Zénouda 1981-ben rögzített demo felvételén. A Wall Street pénzkombinátja után a művészet a második legerősebb iparág New Yorkban. Galériák, színházak, mozik, koncert termek, kultúrházak keleteurópai számára felfoghatatlan sokasága kínálja változatos termékeit. A városban közel 1 millió bejegyzett művész él. További százezrek beszállítókként kapcsolódnak a kultúra gyártásának és terjesztésének folyamatába. Művészeti intézmények ezreiben, éjjel-nappal folyik a tömegtermelés.

"A jó művészet az, amit megvesznek", áll aranybetűkkel kiírva Mózes-i törvénnyé szilárdult kupec-mantra a gyárváros kapuja felett. Odabenn, kategóriákra osztva, műtárgyak milliói készülnek a specializálódott műhelyek futószalagjain. Festmények, rajzok, nyomatok, szobrok, fotók, video munkák, előadások tervei. Csillogó gépek surrognak. Robotkarok festik az utolsó ecsetvonásokat. Divatosan berendezett laboratóriumokban művészeket terveznek, szerelnek össze, csomagolnak. Agyukba programozva mindaz, amit mondaniuk és tenniük kell, az eladási ráták kedvező alakulása érdekében. Dübörögnek a másolóprések. Sötét csarnokokban régi mestereket remixelnek. Műveikről lekapart DNS-ből kazamaták sötétjében klónozzák az új generációt. A termelést pár aranyon ülő törpe irányítja a genfi tó alól.

New York Roses

(Álhír) 
AudioKalauz
2007. augusztus 30.
Lejátszási idő: 4:08

Vito Acconci fluxus művész az  1960-as évek végén megharapta magát. A harapást Trademark-nak nevezte el.

Négy évtizeddel később Leopold Kreepin, a reflux művészeti irányzat elindítója, Captain Beefheart kiállításának vernisszázsán, a New York-i AziMouth galériában nyakonharapta az idősebb Babosiant, a híres galériatulajdonost. Kreepin a Mr. Babosian nyakán keletkezett foglenyomatot CopyRight-nak nevezte el és levédette.

Leopold Kreepin akció-művész és az idősebb Babosian most perben állnak. Mr. Babosian testi és érzelmi sérülése kompenzációjaként nem csak dollármilliókat akar Kreepin-től, hanem magának követeli az eseményhez fűződő jogokat is. Nem csak a foglenyomat reprodukciója összes publikációs joga felett kíván rendelkezni, de a vernisszázson történtek video- és hangfelvételek jogaira is igényt tart.

Több televíziós csatorna kamerái mellett a galéria vendégei közül is sokan dokumentálták mobiljukkal a kínos jelenetet. A felvételeken világosan kivehető, ahogy Mr. Kreepin a Henry Geldzahlerrel és Philippe Taaffee-val beszélgető Mr. Babosianhoz ugrik, szájoncsókolja, majd fogai a galerista nyakába mélyeszti. Mr. Babosian ezekre a felvételekre is igényt tart. Ha a felvételeket készítő vendégek bármelyike megtagadja az általa készített audio, vagy video felvétel azonnali átadását, Mr. Babosian őt is be fogja perelni. A televíziós társaságokkal Mr. Babosian peren kívül egyezett meg.

A televízióközvetítések révén a rendkívüli eseményról készült felvételeket napokig játszották országszerte a tévé állomások.
Az újságok Amerika szerte „Művész Harap Galeristát” fejcímmel, első oldalukon közölték a harapás aktusának fényképeit.

New York Time

Bálint István emlékére
AudioKalauz
2007. október 15.
Lejátszási idő: 3:16

„Time - He's waiting in the wings
He speaks of senseless things
His script is you and me boys”

„Az idő a szárnyakon várakozik. Értelmetlen dolgokról beszél. Titeket és engem ír, fiúk”, énekelte David Bowie, egy örökkévalósággal ezelőtt. Az idő emberi találmány. Egyedül az ember érzékeli az idő múlását. Egyedül az ember tudja, hogy meg fog halni. A növény és az állat csak él, teszi a dolgát. Brian Eno, az ambiens zene feltalálója, David Bowie barátja évekig tanulmányozta az egyes kultúrák idő felfogását. Arra volt kíváncsi, hogy nyugatról keletre utazva hogyan változik a ’most’ szó jelentése. New Yorkban a ’most’ azonnalt jelent. Párizsban néhány napot, esetleg pár hetet. Moszkvában a ’most’ szó nem jelent semmit. Brian Eno nem vizsgálódott Magyarországon.

„Számomra a repetíció maszturbációt jelent”, mondta Marcel Duchamp. Az idő nem ismétli önmagát. Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Nincs két egyforma pillanat, perc, óra, nap. Nincs két egyforma arc. Az idő jön a semmiből és a semmibe megy tovább.

New Yorkban a ’most’ azonnalt jelent. Itt az emberek, mindenkivel és önmagukkal versenyezve a pillanatért, a végtelen ’most’-ban élnek. Tudják, hogy meg fognak halni. A múltat gyorsan elfelejtik. A jövőt dollárban mérik. Az győz, aki uralja a mát.

„Time - He flexes like a whore
Falls wanking to the floor
His trick is you and me, boy”

„Az idő nyújtózkodik, mint egy kurva. Maszturbálva zuhan a padlóra. Mi vagyunk a kuncsaftjai, fiú”, énekelte David Bowie, egy örökkévalósággal ezelőtt.

New York Blues
(Theresa Duncan & Jeremy Blake)
AudioKalauz
Lejátszási idő: 2:34

There goes Johnny
Ott megy Johnny
És Peter, és Steve, Upchuck és Toby
És Alvin, és Michael, Robert és Drake
És Rachel, és Jim, Theresa Duncan és Jeremy Blake
És ami égett, már régen nem ég
Halott barátok, halott a város
És ami szép volt, már nem olyan szép

There goes Johnny
Ott megy Johnny
Heroin és AIDS, kötél és tenger
Pisztoly és kés, karambol és ugrás
Szakadék, pirulák, a művészet és a rák
Csendes a park, nincsenek fák
Halott barátok, már nem hall a város
Üresek a tornyok, némák az utcák

There goes Johnny
Ott megy Johnny
És Ryan, és Ray, Minda és Nicky
És Gina, és Spiel!, Jordan és Moose
És Colin, és Mabel, Pablo ElMorro és Rick Santa Cruz
Régen felemelt, most lefelé húz
Halott barátok, volt egyszer egy város
Csontzene szól, a New York Blues

Summer of Love
Whitney Museum, New York
AudioKalauz
2007. augusztus 01.
Lejátszás: 04:05 perc

Oliver Stone filmet készített az 1960-as évek egyik legmeghatározóbb együtteséről, a Doors-ról. A filmben a zenekar tagjai egy drogokkal fűtött Warhol party színes forgatagában navigálnak. „Ember, ez nem a mi szcénánk, ezek itt mind vámpírok”, mondja Ray Manzarek, az együttes billentyűse Jim Morrisonnak, a Doors énekesének. Mintha Manzarek elfelejtette volna, hogy Morrison éppen annyira halál-megszállott, mint Andy házizenekara, a Velvet Underground. Feledékenysége ellenére a zenész egy lényeges megállapításra jutott, amely érvényes a Whitney Museum Summer of Love (A szeretet nyara) című kiállítására is: A napsütéses pszichedelia hosszú árnyékot tud vetni.

A Whitney galériáiban sétálva folyamatosan vizuális szenzációk érnek. A briliáns színek örvényei Lynda Benglish 1969-ben készült, öntött műanyag padlóburkolatában, Albert King és Zappa világító festékkel nyomtatott koncertplakátjai szédítőek. Egy sötétzöld és bíbor színekben pompázó Velvet plakát lengyel avantgarde művészek gyűrött munkái társaságában tündököl. Itt van Verner Panton Phantasy Landscape Visiona II (Képzeletbeli tájkép, II. Vízió) című, zárt, biomorfikus tere, amelybe csak cipőinket levéve szabad lépni. A varázskastélyra emlékeztető, mágikus tér annak az elgondolásnak az emlékműve, amely szerint az ipari-katonai komplexum legyőzhető, ha szeretjük azt, akivel éppen vagyunk.

Persze ugyanakkor, amikor ez a mű született, a Sin Street Hippie (A Bűn-utcai hippi) és más, hasonló könyvek már kifejezetten kereskedelmi haszon reményében tálalták a korszak izgalmas aspektusait. És a Szeretet Nyara szülte Peter Saul Saigon című horror-festményét. Mert az általános ellazulás idején, 1967-ben háború dúlt Vietnamban. Peter Saul, LSD víziók ragyogó színeit és az underground képregények ejakuláció-szerű kontúrjait alkalmazva a flower power Guernicáját festette meg, egy undorodó üvöltést a háború kutyái ellen. Színuszosan görbülő pálmafák, kólásüvegek és ágyúcsövek tagolják az erőszak, kínzások és gyilkosságok élénkrózsaszínű és smaragdzöld színekkel megfestett jeleneteit. Eltérően a legtöbb, itt kiállított, erős és gyakran gyönyörű nosztalgiát ébresztő munkától, Peter Saul festmény-polémiája átlényegíti az időt. A festő tudta, hogy nem számít hány kapuját törjük át, végül úgy is arcraesünk a valóság padlóján.

2008

American Dreams
AudioKalauz
2008. február 29.
Lejátszás: 6:48

Hajnalban ébredt, a Brooklyn Bridge alatt
Lement a vízhez, talált két döglött halat
Az egyiket megette nyersen, az íze mint a gyász
A másikat elcserélte sakktáblára, mert rá hozta a frászt
A sakktábláért Queensben festéket kapott
Lopott ecsetet a Canal streeten, újra alkothatott
Befestett hát kékre egy régi Bibliát
Felkereste vele a SoHo galériát
A kék korszakom vége, az öné Mr. Green
Benne az életem, sok öröm és kín
Így lett Jack Frost híres annyi év után
A Park Avenue-n lakik, már több mint egy szám

Éneklő pincér volt huszonnyolc éven át
A jobb élet reményében hagyta ott a prágai Operát
Meghozta a levest és énekelt egy dalt
Leporello áriáját, míg a vendég falt
Beefsteakhez Bizet, homárhoz Brahms dukált
Ha hozzávágtak tányért, széket, fizette a kárt
Brókernek Wagnert, bankárnak Puccinit dalolt
Mozart ment a desszertekhez, mint Naphoz a Hold
Meghallotta egyszer egy impresszárió
Ebben a pincérben talán van ráció
A Carnegie Hallban mint Kővendég debütált
Nélküle bezárnák a Metropolitan Operát

A balkáni háborúban harcolt Ratko Peták
Törököt irtott Boszniában, vért sírtak a fák
Potyautasként Újvilágba, hajó fenekén
Otthon varjak lakmároztak anyja tetemén
Magával hozta kését, szívében harci dalt
Ha kérdezték csak annyit mondott: ő békét akart
Azbesztet takarított, zöld kártyára várt
Az AIDS vírus személyében talált magának párt
Újságíró ágyszomszédja, Lennox Hill Hospital
Ratko Peták történetét lehozta Post és Times
Művész veszett el a szerb fiúban, írták a lapok
A Ciprus Domb-i temetőben díszsírhelyet kapott

Bizony vérrel, s könnyel írták a város történetét
Minden egyes dollár bankjegy nekem erről beszél
Manhattan, Staten Island, Brooklyn, Harlem, Queens
Annyi édes álmot ígér az American Dreams

Free Tibet
AudioKalauz
2008. március 23.
Lejátszási idő: 6:42

Sok száz évvel ezelőtt, Sera monostorában született a jóslat, amely szerint ha megjelenik egy üstökös, amely Lasszából, Sigatszéből és Giantszéből, Tibet három szent városából egyforma fényességgel látható, és ha megmozdul egy hegy és a Tszangpo folyó elhagyja medrét és más irányban folyik tovább, az országot elfoglalja a terror és a Dalai Lámák örökösödési vonala véget ér.

1948 októberében üstökös jelent meg Tibet egén, nagy riadalmat okozva Lasszában, Sigatszében és Giantszében. Nem sokkal később hatalmas földrengés rázta meg a Himalája hegyeit. A földrengés következtében egy hegy a Tszangpo folyóba csúszott, amely elhagyni kényszerült medrét és attól nyolc mérfölddel távolabb, más irányba folyt tovább.

A kínaiak ismerték a jóslatot és a tibetiek jóslatokat tisztelő lelkületét. Amikor értesültek a Tibetben zajló természeti eseményekről, Mao Ce Tung parancsára hadseregük elindult Tibet irányába. A Vas – Tigris éve nyolcadik hónapjának első hetében, 1950 októberében elfoglalták az országot. A kínai diktátor nem tűrte, hogy ateista ideológiájának ellenpontjaként egy vallásos hagyományok alapján működő ország létezzen birodalma határain.

A terror évtizedei következtek. Szerzetesek és megerőszakolt apácák tízezreit ölték meg a kínai katonák, ezreket közülük keresztre feszítéssel. Csaknem másfél millió tibetit gyilkoltak meg az etnikai tisztogatások során. Százezreket zártak koncentrációs táborokba. Csaknem egy millió tibeti menekült Indiába. Az ország területének kétharmadát beolvasztották más kínai tartományokba.

1959-ben lázadás tört ki a megszállók ellen. A kínai hadsereg brutális kegyetlenséggel verte le a lázadást. Tibet politikai és lelki vezetője, a Dalai Láma Indiába menekült, ahonnan mindmáig nem térhetett vissza hazájába. A kínaiak helyettesét, a Pancsen Lámát nevezték ki a megcsonkított ország névleges vezetőjéül. Amikor a Pancsen Láma 1989-ben, egy nyilatkozatában elítélte a megszállókat, meggyilkolták. A Kulturális Forradalom évei alatt Tibet 6000 kolostora közül 13 kivételével az összest lerombolták. A bennük őrzött, felbecsülhetetlen értékű írásos emlékek, kegytárgyak, műkincsek nagy részét megsemmisítették.

1995 májusában tanácsadói javaslatára a száműzött Dalai Láma az akkor 6 éves Gedhun Csoekji Nyimát választotta a meggyilkolt Pancsen Láma utódjául. A kínai kormány nem fogadta el választását. Néhány hónappal később a Vallásügyi Hivatal az ugyancsak 6 éves Gyainkain Norbut nevezte ki Pancsen Lámának. A Dalai Láma választottját családjával együtt elrabolták és azóta is ismeretlen helyen őrzik.

A tibeti hagyományok szerint az egymást követő Dalai Lámák ugyanannak a léleknek, a Tibetben Csenrézinek nevezett Avalokitásvarának, az együttérzés bódiszattvájának megtestesülései. A bódiszattvák olyan megvilágosult lelkek, akik saját nirvánájukat elhalasztva a földi újjászületést választották azért, hogy az emberiséget szolgálják. A kínai kormány meg akarja akadályozni, hogy a következő Dalai Lámát a száműzetésben lévő tibeti vallási vezetők válasszák, ezért törvényben tiltották be a reinkarnációt. Ragaszkodnak ahhoz, hogy Tibet vallási vezetőit a kínai kommunista párt nevezze ki.

Tibet vallási hagyományokon alapuló, évszázadok óta harmonikusan működő társadalmi rendjét szétzúzták. A meggyilkolt, elűzött, Kína távoli tartományaiba telepített tibetiek helyére kínaiak tömegeit költöztették. A tibetiek az ország számos területén ma már másodrendű állampolgárokként kezelt, etnikai kisebbségnek számítanak. A tibeti nyelv használatát és az ország hagyományainak tanulmányozását betiltották. A kínai kormány szabja meg a kolostorokban élő szerzetesek számát.

2008 márciusában polgári jogokat és az ország függetlenségét követelő tüntetések kezdődtek Tibetben és Kína számos más tartományában. A tüntetések leverésére a rendőrség mellett bevetették a hadsereget is. Tibetből és a környező tartományokból kitiltották a nyugati turistákat és újságírókat. Az országot hermetikusan lezárták, kikapcsolták az Internet szolgáltatást is. A kiszivárgott hírek szerint százak estek a sortüzek áldozatául és ezreket börtönöztek be. Az elfogottakat megkínozzák, hogy kicsikarják belőlük a tüntetések szervezőinek, résztvevőinek nevét.

A tüntetések szervezésével az olimpiai játékokra készülő kínai kormány a Dalai Lámát vádolja. Tibet száműzött vezetője tagadja, hogy bármi köze lenne a megmozdulások szervezéséhez és felajánlotta lemondását, ha az erőszakos cselekmények folytatódnak. Míg a tüntetők Tibet függetlenségét és az olimpiai játékok nemzetközi bojkottját követelik, a Dalai Láma csak tényleges autonómiát kér országának, és javasolja az olimpiai játékok megtartását.

Amíg a nyugati országok kormányainak többsége tartózkodik a kínai kormány tetteinek határozott elítélésétől, és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem akarja bojkottálni a pekingi olimpiát, a világ számos országában tiltakozó megmozdulásokat szervez az egyre erősödő Free Tibet mozgalom. Szabadságot Tibetnek!

The Gates of New York
(New York kapui)
AudioKalauz
2008. április 28.
Lejátszási idő: 5:01

Még éjszaka van, sötét és nedves, de már kezdenek gyülekezni a kapuk előtt. Ezrek és ezrek, a világ minden országából és tartományából. Szemeik csukva vannak. Még alszanak. Mindegyik ugyanazt az álmot látja. Az álomban szabadok. Nem kell dolgozniuk és alkalmazkodniuk többé. Szépek és gazdagok. A nap első sugarára lassan megnyílnak a város kapui. Az őrök félreállnak.

Az emberek betódulnak a kapukon. Sorokba, oszlopokba rendeződnek. Nem szólnak egymáshoz. Egymás vállára helyezik kezeiket. Némán vonulnak végig a városon, csak bakancsaik csattognak ütemesen a betonon. Az őrök a gyárba kísérik őket a felhőkarcolók szurdokain át. A gyárkapuban megmotozzák és megszámolják őket. Átöltöznek munkaruháikba és jelentkeznek a munkavezetőknél. Szerszámokat kapnak. Beindulnak a futószalagok. Elkezdődik a termelés. Mindenki ugyanazt a mozdulatot ismétli, órákon át. A futószalagról egymás után gördülnek le az elkészült műalkotások. Szobrok, műtárgyak, festmények. Mindegyik egy külön, jólismert világ. Az emberek némán dolgoznak, nem néznek egymásra. A munkatempó egyenletes. A futószalagok között a munkavezetők járnak, fel és alá. Aki lelassul, vagy leteszi szerszámát, azt megkorbácsolják. Délben megszólal a sziréna. Leállnak a futószalagok.

Mindenki kap egy tányér levest. Megeszik a levesüket, aztán dolgoznak tovább. A futószalagról egymás után gördülnek le az elkészült műalkotások. Szobrok, műtárgyak, festmények. Mindegyik egy külön, jólismert világ. Az emberek némán dolgoznak, nem néznek egymásra. A munkatempó egyenletes. Odakinn besötétedik. Feljönnek a csillagok. Éjfélkor megszólal a sziréna. Megállnak a futószalagok. Az emberek leteszik szerszámaikat, átöltöznek és haza indulnak.  A gyárkapuban megmotozzák és megszámolják őket. Kezükbe nyomják fizetésüket. Barna borítékokban egy-egy peták. Az utcán sorokba és oszlopokba rendeződnek. Egymás vállára téve kezeiket, némán haladnak a felhőkarcolók sötét szurdokain át a városkapuk felé. Ezrek és ezrek, a világ minden országából és tartományából. Szemeik csukva vannak. Még alszanak. Mindegyik ugyanazt az álmot látja. Az álomban szabadok. Nem kell dolgozniuk és alkalmazkodniuk többé. Szépek és gazdagok. Amikor az utolsó is elhagyja a várost, becsukódnak a kapuk.

New York Voodoo
AudioKalauz
2008. május 27.
Lejátszási idő: 6:00 perc

A voodoo afrikai eredetű vallás. A legrégibb a vallások közül. A Haiti szigetére hurcolt fekete rabszolgák, hogy hitüket gyakorolhassák, ötvözték a kereszténységgel.

Kézben utsó dollár bankó – Mennyi szépség, mennyi tapló
Mennyi álom halt meg a sarkon – Csak a simlis maradhat itt talpon
Hazudj éjjel, hazudj nappal – Fordulj a széllel, ne törődj a szaggal
Szekrényben csontváz, kiborul a bili – Vámpíroknak épült New York City
Andy Warhol, Jézus Krisztus – Clemente és Antikrisztus,
Haring, Schnabel, Basquiat – Magritte, Duchamp, Modrian
Klee, Pollock, Kaprow, Rothko – Johns, Koons, O'Keeffe, Christo
Azt mondom, hogy ismerlek téged – Ezzel nyerek ismertséget
7. utcán keletre – 8. utcán nyugatra
3. sugárúton lefelé – 5. sugárúton felfelé
Washington Squaren körbe-körbe – Könyvet kötnek emberbőrbe
Pénz beszél, nagy a lárma – Mondja szentem, mi az ön ára?

Naponta festek másfél képet – Fokoznom kell a termelékenységet
Szomszéd Jack Flash naponta fest hármat – Nincs arra időm, hogy járassam a számat
Megy le a dollár, megy fel a lakbér – Élek és halok a közelharcért
Szemük kigúvad, szájuk habzik – Mert ez a város sohasem alszik
Sürög, forog, lót-fut, pörög – Álljon meg mert rögtön lövök
Figyelme mint a házi légyé – Kamut hímez kemény ténnyé
Keze reszket, tekintete lángol – Aranybányát csinál krumplis fánkból
Beszúr, lenyel, szippant, issza – Orra vérzik, torkán ciszta
Könyörög, jajgat, csúszik, mászik – Télen izzad, nyáron fázik
Lenyúl, leszív, levajaz, szopat – Nem keveset akar, hanem gyorsan sokat
Kijelent, bejelent, feljelent, perel – Telefonon hívod géphang felel
Úgy gondolja, neki mindet szabad – Kezet fogsz vele, minden ujja ragad

Családi ház Queensben. Szürke műanyag borítja, mint minden házat a környéken. Amikor rosszul mennek a dolgok ide jövök, hogy megtörjön az átok. Ajándékokat hozok magammal. Pólókat a gyerekeknek és a netről letöltött afrikai zenéket a szertartáshoz. Rosaline mambo, voodoo papnő. Nappal fodrász, éjjel transzban táncol. Férje, Jean-Claude hodoun, voodoo varázsló. Nappal szobákat fest, éjjel dobol és varázsol. Haiti szigetéről jöttek csónakon, illegális emigránsok. Házuk Pay du Vaud. Voodoo templom. Gyermekeik, Ezili és Legba loák, voodoo istenségek. Velük lakik Maurice, Jean-Claude bátyja. Maurice zombi, élő halott. Tizenkét éve megsértette Agau-t, a földrengések istenségét. Kinevetett egy vulkánt a tévében. Azóta földet eszik és nem beszél. Ha Jean-Claude úgy akarja Maurice táncol, vagy késével elmegy megölni egy ellenséget.

Vasárnap éjszaka van. Baron Samedi, a haláldémon ünnepe. Az oltáron fekete gyertyák égnek. A hívők táncolnak és énekelnek. A dobok beszélnek. Asagwe, avalou, dgimby, kompa. Közöttünk táncol Coco Macaque, Jean-Claude varázsbotja. Ha megüt egy ellenséget, az meghal virradatkor. A pincéből felhozták Dumballah-t a kígyót. Most éppen fürdetik. Nyers tojással etetik. Bekenik csirkevérrel. Ha Dumballah jól lakik, optimizmust ültet majd belénk. Segít kiűzni agyunkból Ti-Jean-Petrót, a féllábú törpét. A Prince Zandorként is ismert démon felelős sötét gondolatainkért. 

Adjasou, Agassu, Agau, Agwe – Ayezan, Ayida, Azacca, Bade
Bakulu, Bosou Koblamin, Brise – Congo, Erzulie, Ghede, Boa
Ezili, Ibo, Lele, Kalfu – Legba, Lemba, Linto, Loco
Marasa, Obatala, Ogoun, Petro – Rada, Simbi, Simba, Simbi Andezo

A bot táncol, a kígyó rumot iszik. Jean-Claude újabb csirke torkát harapja át. A földön fekszem. Arcomat Rosaline bekeni csirkevérrel.

Time Is Money
(Az idő pénz)
AudioKalauz
2008. február 4.
Lejátszás: 5:18

Az idő pénz. A pénz idő. Időm van. Pénzem nincsen. Irány a SoHo. Találkozom valakivel. Kivel? Egy pénzes senkivel. Ideje nincs. Tele van pénzzel. Vegye meg az időm. Hagyom, hogy szívja a vérem, csak vegye meg a képem. Vegye meg a képem. A képemben idő van. Ott lóghat a falán. Megveszi-e, kérdem. Azt mondja, hogy talán. Talán, talán, majd lóghatok a falán. Eltűnök a fényben. Eltűnök a fényben. Eltűnök a fényben.

Az idő pénz. A pénz idő. Időm van. Pénzem nincsen. Irány Brooklyn. Találkozom valakivel. Kivel? Egy idős senkivel. Se pénze, se ideje nincs. A hajából sem maradt egy tincs.  Adok neki időt. Az idő ritka kincs. Az időm a vérem. Fogadja el, kérem. Időt adni jó. Elfogadni szégyen. Lakása sincs. Ott alszik a téren. Valamikor volt valaki. Lógott mások falán. Valamikor régen. Keresem a téren. Megfagyott a télen. Meghalt a télen. Meghalt a télen.

Az idő pénz. A pénz idő. Időm van. Pénzem nincsen. Irány Queens. Találkozom valakivel. Kivel? Kivel? Egy szexi valakivel. Fekszem majd az ágyán. Mint valamikor régen. Kopogok az ajtón. Engedjen be, kérem. Kinyílik az ajtó. Az ajtóban Riccardo. Pisztoly, nadrágtartó. Maria nem akar látni. Ágyába nem fekhet már bárki. Itt nincs többé parti. Sajnos nincsen pénzem. Ne lőjön le, kérem. Ne lőjön le, kérem. Ne lőjön le, kérem.

Az idő pénz. A pénz idő. Időm van. Pénzem nincsen. Irány New Jersey. Találkozom valakivel. Kivel? Egy kövér valakivel. Lopok tőle pisztolyt. Régen rendőrtiszt volt. Most fekszik csak az ágyán. Halál ül a lábán. Pisztoly, ablakpárkány. Ugrom, emelet. Beverem a fejemet. Nem értem az eszemet. Nem tudom a nevemet. Queensbe visz a metró. Kinyílik az ajtó. Véres nadrágtartó. Úgy hívták, Riccardo. Úgy hívták, Riccardo. Úgy hívták, Riccardo.

2009


New York válság idején
AudioKalauz
2009. március 20.
Lejátszási idő: 3:09 perc

New York városában csaknem egymillió bejegyzett művész él. Festők, szobrászok, zenészek, koncept- és multimédia művészek, akik az érvényesülés lehetőségét keresve, világ minden részéből érkeztek ide. A világgazdasági válságot ők, a tápláléklánc legalacsonyabb szintjén szorgoskodó tartalomszolgáltatók érezték meg először. A csaknem egymillió bejegyzett művészből korábban is csak néhány száz tudott megélni művészetéből, most még ennyi sem. Korábban azonban viszonylag könnyen lehetett a szolgáltatóiparban munkát találnia annak, aki műveinek eladásából nem tudott megélni.

Hazájukban ismert, sikeres festők szobafestést, szobrászok asztalosmunkát, zongoraművészek, operaénekesek pincérkedést vállaltak, remélve, hogy idővel hivatásuk fogja majd eltartani őket. Mára ezeknek a lehetőségeknek nagy része megszűnt. Az új otthonok építésének üteme vészesen lelassult. A lakásfelújításra nincs a tulajdonosoknak pénzük. Éttermek, bárok, szórakozóhelyek százai zártak be. Alig van most szükség dekoratőrökre, szobafestőkre, asztalosokra, éneklő pincérekre.

Megnőtt viszont az adósságbehajtók, kilakoltatók, végrehajtók iránti igény. A fizikailag erős, zordkülsejű festők, szobrászok, operaénekesek ezekre a területekre csoportosulnak most át. Ők zargatják, fenyegetik, lakoltatják ki eladósodott, fizikailag gyengébb felépítésű művésztársaikat. Munkájukat hibátlanul, lelkiismeretesen végzik. Nem hatja meg őket a kollégák gondja, baja, bánata. Az elkobzott javak után százalékot kapnak. Jutalmuk a sikereses kilakoltatások, kényszerárverések után sem marad el.

Műszakjuk végén fáradtan érnek haza művészetükhöz. Gyakran elalszanak az ihlet pillanatára várva. Így a festővásznak, festékek, ecsetek, szobrász szerszámok, zongorák, hegedűk, kották iránti igény is csökken. Rohamosan növekszik a körbetartozások száma, s ezzel az adósságbehajtók, kilakoltatók, végrehajtók iránti igény. A munkaerőpiacot tavaszi esők mossák zárás után.

A kilakoltatott, munkanélküli művészek éjszakánként összegyűlnek a sikátorokban, kapualjakban, temetőkben, és együtt éneklik a kalózok régi énekét:

„Heten a halott ládáján, johohó, meg egy üveg rum
A többit elvitte a sátán, johohó, meg egy üveg rum”

A természetet ecsetelve
Hammond Museum, North Salem
AudioKalauz
2009. május 12.
Lejátszási idő: 4:14 perc

Nincs szebb, mint a cseresznyevirágok, mondják a japánok. Nincs okom arra, hogy cáfoljam őket. Nincs szebb, mint a cseresznyevirágok. Cseresznyevirágokkal telt meg a North Salem-i Hammond Museum az idén.

A múzeumot és a hozzátartozó Japán Sétakertet Natalie Hays Hammond építtette az 1950-es években. Bambuszliget, patakocska, gondosan elhelyezett, naponta tisztított és megáldott kövek, cseresznyevirágok. A Japán Sétakert tele van japánokkal, kék műanyag lepedőkön ülnek a füvön, és nézik a cseresznyefákat. Ritkán beszélnek egymással, csak ülnek csendben és nézik a cseresznyefákat. Várják, hogy a rózsaszínű és fehér szirmok elszáradjanak, és a földre hulljanak.

A múzeumban helyi művészek japán bambusz ecsetekkel és színes tussal festett festményei. A Brushing with Nature című kiállításon 23 művész 70 műve, többnyire virágok, tájak, madarak, japán stílusban megfestve. A tussal és bambuszecsettel festés 4000 éves hagyomány Kínában, onnan terjedt át előbb Koreába, majd Japánba. A bambuszecsettel és tussal festés technikáját európaiaknak nehéz elsajátítani. A biztos kéz mellett belső nyugalom és áhítat kell hozzá.

Legjobban Chien Fei Chiang, Olga Caviola és Norman Cooper képei tetszenek. Mindhárman tradicionális stílusban festenek, tájképeket és cseresznyevirágot. A cseresznyevirág a tökéletesség jelképe Japánban. Azt mondják, ilyen lesz a lelkünk, ha a Zen szerint élünk, ha szépen, nyugodtan tesszük a dolgunkat. Mindenki a magáét, mindenki azt, amivel megbízta a sors.

Zöld teát iszom a teraszon és nézem a Sétálókertet. Bambuszliget, patakocska, gondosan elhelyezett, naponta tisztított és megáldott kövek, cseresznyevirágok. A Japán Sétakert tele van japánokkal, kék műanyag lepedőkön ülnek a füvön, és nézik a cseresznyefákat. Ritkán beszélnek egymással, csak ülnek csendben és nézik a cseresznyefákat. Várják, hogy a rózsaszínű és fehér szirmok elszáradjanak, és a földre hulljanak.

Robert Lazzarini: Pisztolyok és kések
Aldrich Contemporary Art Museum, Connecticut
AudioKalauz
2009. július 7.
Lejátszási idő: 2:56 perc

Minden amerikai állampolgár alkotmányban rögzített joga a fegyvertartás. Az amerikaiak többsége ragaszkodik ehhez a joghoz. Minden évben amerikaiak ezreit gyilkolják meg lőfegyverekkel. Az amerikaiak többsége ragaszkodik a fegyvertartás jogához. Nem a fegyverek ölnek, hanem az emberek, mondják. Az embereket nem lehet betiltani, mondják.

A megvásárolt lőfegyvereket regisztráltatni kell. A konyhakéseket nem kell regisztráltatni. Minden évben amerikaiak százait gyilkolják meg konyhakéssel. Be kellene tiltani a konyhakéseket? Az amerikaiak nem gondolják. Regisztráltatni kellene a konyhakéseket? Az amerikaiak nem gondolják. Nem a konyhakések ölnek, hanem az emberek, mondják. Az embereket nem lehet betiltani, mondják.

Nem tudom, hol vagyok, a tér torzított körülöttem. A terem egyetlen fala sem függőleges, és a falak nem derékszögben találkoznak. A falak szürkék. A tompított mennyezetvilágításnak köszönhetően nincsenek árnyékok. A ferde, megdőlt falak előtt néhány centiméterre pisztolyok és konyhakések lebegnek a térben. Öt 38-as kaliberű Smith & Wesson revolver és tíz konyhakés. Az eredeti anyagokból készített pisztolyok és kések arányai is torzak. A művész számítógép segítségével tervezte meg hamis perspektíváikat. A pisztolyok és a kések egyszerre valóságosak és irreálisak, mint a világ, amelyben élünk. A valóságosnak és vízióknak egyszerre tűnő pisztolyok és kések a valódi gyilkosok valódi áldozataira emlékeztetnek, pedig nem lehet velük ölni.

Robert Lazzarini Guns and Knives című kiállításán vagyok, az Aldrich Contemporary Art Museumban, Ridgefield városában, Connecticut államban. Connecticut a leggazdagabb amerikai államok egyike. Viszonylag kevés gyilkosság történik itt. Az 1965-ben született Robert Lazzarini az egyik legsikeresebb kortárs művész Amerikában. Bár érdeklik a kések és a pisztolyok, ő eddig még nem ölt, mondja. Sem pisztollyal, sem késsel.

Noguchi Museum, New York
AudioKalauz
2009. szeptember 4.
Lejátszási idő: 4:34 perc

Ha úgy érzi, hogy megőrjíti a soha sem alvó metropolisz nyüzsgése, állandó zaja, saját életének kibogozhatatlannak tűnő gubanca, ha csendet, harmóniát, nyugalmat keres, lelki egyensúlyát akarja helyrehozni, látogassa meg a Noguchi Múzeumot, Long Island Cityben, az East River keleti partján, Queensben. Ne tévessze meg a jellegtelen, szürke, ipari környezet, amelyben Isamu Noguchi, a japán-amerikai művész és formatervező szentélyét elrejtette. A magas falak mögött a szent város, Kyoto zen templomainak békéjét találja. A falak kizárják a város zaját, és eltakarják csúf építményeit.

A múzeumról kevesen tudnak, kevesen látogatják. Itt nem fogják hangos, otromba viselkedésű alvarohanók csürhéi megzavarni. Itt újra megtalálhatja önmagát. A háromszög alakú kertben padokat talál, hűs árnyékot adó fák alatt. Az egymástól méltóságot adó távolságban elhelyezett, elegánsan ívelő, absztrakt szobrok, a gondosan kiválasztott pontokon elhelyezett, simára csiszolt kövek között lassú sétára csábító ösvények kanyarognak. Egy bazalt poliéder belsejéből víz fakad, beborítja a kő oldalait.

Ebben a varázslatos kertben nem fog megéhezni és megszomjazni. A hibátlan ízléssel választott színek, formák, anyagok, méretek, arányok segítenek elfeledkezni a testéről, és lecsillapítják egymást kergető gondolatait. Egy idő után elmúlik nyugtalansága, kitisztul szervezetéből az ostoba gőg, a mindentudás önsorsrontó illúziója. Amikor úgy érzi, hogy megfiatalodva újjászületett, érdemes meglátogatnia a múzeum hűvös, csendes, természetes fényekkel megvilágított galériáit.

A mostani kiállítás – Noguchi ReINstalled (Noguchi újrainstallálva) – a múzeum létesítésének 2010-es 25. évfordulójának eseményeit készíti elő. Mintegy 200 művet láthatunk, amelyek 1920 és 1985 között születtek. Kő, fa, fém és agyagszobrok, parkok és játszóterek tervei és makettjei, Martha Graham társulatának táncelőadásaihoz készített díszletelemek, és fotókon a japán mester köztéri alkotásai a világ nagyvárosaiban. Hibátlan eleganciájuk ellenére Noguchi művei elvesztették a születésük idején rájuk oly jellemző sürgősséget. Az aktualitás helyét az időtlenség foglalta el.

Az 1985-ben megnyílt Noguchi Múzeum az első élő művész által alkotott múzeum volt Amerikában. Az 1904-ben, Los Angelesben született, 1988-ban elhunyt Isamu Noguchi a 20. század egyik legünnepeltebb, legsikeresebb szobrásza volt. Ma már kevesen ismerik és értékelik munkásságát. Szellemiségében Brancusi, a mexikói művész José Clement Orozco, Giacometti és Picasso a legközelebbi rokonai, de ő mindegyiküknél tovább ment a használt anyagok mágikus lényegének keresésében. Művei természeti képződmények. Mintha nem emberi kéz öntötte, faragta, csiszolta volna őket, hanem a víz és a szél.

New York hangjai
AudioKalauz
2009. november 6.
Lejátszási idő: 4:46 perc

Holdtalan éjszaka van. Sötét, puha, globális. Az égbolton szikráznak a sorozatgyártott, nemzetek feletti csillagok.

Az East River, a Keleti Folyó brooklyni partján állunk, te, meg én, az egykori kereskedelmi kikötő régen a vízbe omlott mólóinak egyikén. A folyó fenekén, a századokkal ezelőtt elsüllyedt hajók roncsai, és vízbe lökött autók között halott maffiózók tetemei himbálódznak betoncsizmáikban. A ki tudja mit sodró, mérgező víz felett a későbbi New York partjait fél évezrede felfedező Giovanni da Verrazano olasz kalandor kísértete suhan a róla elnevezett híd felé. Vértje megcsillan a csillagfényben. Értetlenül csóválja szakállas fejét. Olyan rossz térképeket rajzolt annak idején, hogy hibái évszázadokon át félrevezették a hajósokat. A keleti part pontos térképét csak a 19. század végén készítették el.

A folyó túloldalán, mint egy kiállítás képei, sorakoznak Manhattan szigetének tornyai. A soha nem alvó metropolisz moraját hallgatjuk. Ha elég időt töltünk ezen a nem veszélytelen helyen, és elég figyelmesen hallgatunk, a moraj zenévé nemesül. Ahogy a víz felett lélekben közeledünk a túlsó part felé, a hangszőnyegből egymás után emelkednek ki és tűnnek el New York hangjai.

Valakit kiraboltak. Egy másikat megkéseltek. A harmadik örömében ordít. Így csattan a korbács a szado-mazo bárban. Így hirdetik árujukat az utcai árusok. Így tapsol a Metropolitan opera közönsége. A tornyokon madarak fészkelnek. Egy sólyom kiáltott fel álmában. Bagoly huhog. Fülemüle énekel a Central Parkban. Most az ENSZ palota előtti állomásról száll fel egy helikopter. Valaki nálunk fontosabbat visz. Közel van a Kennedy és a La Guardia repülőtér, és az Óceán is. Repülők húznak el a város felett. Hullámok mossák Brighton Beach partjait. Vihar közeledik Délről. Villámok fénye világítja meg a tornyokat. Aztán esni kezd. Lemossa a város mocskát.

New York templomai
AudioKalauz
2009. december 28.
Lejátszási idő: 4:00 perc 

New York a templomok városa. Brooklynban, és a többi külső kerületben szinte minden háztömbben működik templom. Fenséges kőépület, imaházzá átalakított családi ház, vagy szerény üzlethelyiség, kirakatában az őt működtető hit szimbólumaival.

Manhattan a templomok szigete. Bármerre jársz a nyüzsgő forgatagban, mindenhol találsz templomot. Katedrálist, kápolnát, zsinagógát, mecsetet, buddhista imaházat, hindu templomot, monostort, kolostort, vagy valamelyik obskurus vallási közösség találkozóhelyét. A sok száz közül most csak néhány népszerű New York-i templomról van időm beszélni. A többit fedezzék fel azok az utazók, akik Isten, az istenek amerikai házaiban kívánnak önmagukkal megbékélni.

New York legnagyobb és legismertebb temploma a St. Patrick Katedrális, a Midtown közepén, a Fifth Avenue-n, az 50. és 51. utcák között, a Rockefeller Center büszke tornya szomszédságában. A katedrális főleg szegény ír emigránsok adományaiból, 21 év alatt épült fel, 1879-ben nyitotta meg először kapuit. Az azóta eltelt csaknem másfél évszázad alatt tornyokkal és kápolnával egészült ki a neogótikus épület.

Manhattan szigetének déli végén, a World Trade Center ikertornyainak árnyékában állt az otthonosságot sugárzó, emberi léptékű St. Nicholas görög ortodox templom. Amikor a tornyokat 2001. szeptember 11-én felrobbantották, a templom is megsemmisült.

A Village egyik éke a 19. század végén épült Judson Memorial Church, a sokat látott Washington Square déli oldalán. Kezdetben a templom étellel és gyógyszerekkel segítette az új bevándorlókat. Amikor az adományok csökkenni kezdtek, a művészetek találtak otthonra az épületben. Az 1960-as években a templom művészeti élete radikalizálódott. Politikai gyűléseket tartottak az ódon padsorokban, és sok korai happeninget mutattak be itt. Yvonne Rainer, Lucinda Childs és Simone Forti kezdeményezésének köszönhetően megalakult a Judson Táncszínház, amely segített a posztmodern táncművészetet revitalizálni. Az 1980-as években a Bread and Puppet színház dolgozott itt. Ma is rendeznek kiállításokat, tartanak színházi és táncbemutatókat, rock és elektronikus zenei koncerteket a tágas, megszentelt térben. A templom vezetői a művészetet alapvetően támogatásra érdemes, spirituális tevékenységnek tartják, függetlenül a bemutatott művek gyakori karcosságától.

Az East Village-ben található az 1779-ben felépült St. Mark’s Church, amely hosszú ideje az underground költészet otthona. Itt működik a világhírű Poetry Project egyesület, az új stílusok és művészi tartalmak bátor támogatója. A templom zsúfolásig megtelik, amikor fiatal rapperek mutatják be legfrissebb rímeiket az oltár előtt.

2011


Museum of Modern Art, New York
AudioKalauz
2011. december 21.
Lejátszási idő: 13:36 perc

Hárman voltak a gráciák: Abby Aldrich, az ifjabbik John D. Rockefeller, a jótékonyságáról ismert acélipari- és olajmágnás, a világ első dollármilliárdosa felesége; Lillie Plummer Bliss, a modern művészetek egyik első amerikai patrónusa, és Mary Quinn Sullivan, a prominens New York-i ügyvéd, Cornelius J. Sullivan felesége, maga is szenvedélyes műgyűjtő, a szegények és elesettek nagylelkű támogatója.

1929 májusának végén, egy verőfényes, balzsamos illatú későtavaszi napon Abby Rockefeller ebéden látta vendégül két barátnőjét otthonában, a korabeli New York legnagyobb, kilenc emeletes palotájában, a West 54-ik utcában. Miközben Mrs. Rockefeller francia szakácsa, Étienne du Boyer-Dugléré, az Orlov borjúszeletek megálmodója, Urbain Dubois tanítványa legújabb, a japán és marokkói konyhaművészet által inspirált ételkompozícióit szolgálták fel a libériás pincérek, a hölgyek, női szokás szerint egymás szavába vágva, témáról témára ugrálva csacsogtak.

Milyen érzékien csiklandozza a kézfejet kézcsók közben Dolfi Hitler bajuszkája! One charming gentleman indeed! Especially in Tirolen lederhosen! Especially! És milyen fess férfi fekete ingjében, de még római tógában is Benito Mussolini! És milyen szépen énekli az operaáriákat! Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi és Puccini! Oh wow! Bella belissima! L'italia è un paese meraviglioso! Egyszerűen odavagyok a spanyol anarchistákért! Te nem, drágám? Milyen izgató például Pablo Picasso átható hónaljszaga! A szája is büdös, hihihi! Micsoda trampli ez a Gertrude Stein! Párizsi szalonja tele van kutyaszőrrel! Vajon miért visel barátnője, Alice B. Toklas olyan dús bajuszt?

És ez a három M, Matisse, Manet, Monet! Szerinted drágám a három közül melyik a legvadabb? Micsoda szégyen, hogy a Metropolitan Museum of Art igazgatósága olyan mereven elzárkózik a modern művészek bemutatásától! Drága uraim, ez már a 20. század! Nem élhetünk örökké a Hudson River School művészeinek árnyékában!

Amikor megérkeztek a desszertek, Abby Rockefeller csengetett poharán ezüstkanalával, s miután barátnői elhallgattak, bejelentette nagy tervét. Múzeumot akar létesíteni a modern művészeteknek New York szívében. Barátnői lelkesen támogatták elképzelését. Szó szót követett. Márványból, vagy fából készüljön a padló? Milyen legyen az irodák függönyeinek színe? Mintásak legyenek, vagy egyszínűek? Legyen-e pamlag az előcsarnokban? Honnan hozassák a pálmákat? Milyen ételekkel és borokkal kínálják a múzeum megnyitó ünnepségének vendégeit? Elég érett-e New York Gauguin művészetének befogadására?

Mi legyen a dadaistákkal? Meghívjuk André Bretont, vagy halálra untatná a közönséget? Picasso vagy Braque? Vagy mindkettő? Nem fognak megint összeverekedni? Braque erősebb, de Picasso nagyon alattomos tud lenni! Mondrian szemébe borsot szórt, aztán hasbarúgta. Szegény Piet! Azóta csak négyszögeket és fekete vonalakat fest. Azt beszélik, felesége, Lucilda is otthagyta. Lucilda nem is volt a felesége, csak egy cafka, akivel együtt szívták az ópiumot. Szerintem hasist, de mindegy. A pasi túl gyenge, nem fog találni magának feleséget. Én legalábbis biztosan nem mennék hozzá!

Hallottatok már a legújabb spanyol bolondról? Salvador Dalínak hívják, és barátjával, a magát filmrendezőnek tituláló Buñuellel épp most kavartak hatalmas botrányt Párizsban az Andalúziai kutya című filmjükkel. Képzeljétek, egy nőnek borotvával vágják ketté a szemgolyóját! Brrr. Borzasztó. Egy csinos fiatalembernek hangyák másznak elő a tenyeréből! Milyen elbájolóan gusztustalan ötlet! Nem hiszem, hogy Mr. Rocekefeller méltányolná ezt a próbálkozást! Mr. Sullivan sem lenne érte oda. De ki törődik a férjekkel? Lehet, hogy az üzlethez értenek, de halvány fogalmuk sincs a modern művészetekről. Ezt a múzeumot magunknak csináljuk. Legyen benne teázó, pipereszoba, ahol a hölgyek megigazíthatják a sminkjüket, és persze vízöblítéses vécék. Honnan lesz minderre pénz?

Abby Rockefeller minden problémát megoldott. Soha nem volt olyan probléma, amit ne tudott volna megoldani. Gyakorlati gondolkodású lévén első lépésként nem új épület megépíttetésébe kezdett, hanem termeket bérelt az 5. sugárút és az 57. utca sarkán, a Hecksher épületben. Ezt saját vagyonából meg tudta oldani, nem kellett meglehetősen konzervatív ízlésű férjétől pénzt kérnie. Az új múzeum igazgatója A. Conger Goodyear műgyűjtő, a buffalói Albright Művészeti Galéria igazgatótanácsának korábbi tagja lett. Helyetteséül Lillie P. Bliss-t, pénztárossá Abby Rockefellert választották. Mary Quinn Sullivan ügyvéd férje nem túl lelkes közreműködésével az engedélyeztetési és jogi problémákkal foglalkozott. A szervezéssel közös barátnőjük, a New Yorkban irodalmi szalont működtető Josephine Porter Boardman foglalkozott.

Alig több, mint öt hónappal a három grácia titkos találkozója után, a világ gazdaságát összeroppantó New York-i tőzsdekrachot követő kilencedik napon, 1929. november 7.-én a poszt-impreszionista művészeket bemutató, Cezanne, Gauguin, Seurat, Van Gogh című kiállítással a Modern Művészetek Múzeuma, a maga nemében első a világon, megnyitotta kapuit. A bemutatott művek többsége Lillie P. Bliss gyűjteményéből származott.

A nagysikerű első kiállítás után a múzeum igazgatását Alfred Hamilton Barr, Jr. művészettörténész vette át. Három évvel korábban, 1926-ban, Tradíciók és lázadás a modern festészetben címmel ő tartotta az első, modern művészettel foglalkozó kurzust amerikai egyetemen. Modernista mesterek műveinek megvásárlásával ő alapozta meg a Museum of Modern Art gyűjteményét, amely mára a világ legnagyobb modernista kollekciójává vált. A múzeum arhivuma több ezer modernista alkotáson kívül körülbelül 300 ezer könyvet és több mint 70 ezer művész adatait tartalmazza. A múzeum mai épületében The Modern néven világhírű étterem működik, amelyet Gabriel Kreuther elszászi születésű séf vezet.

Abby férje, John D. Rockefeller Jr. eredetileg vehemensen ellenezte felesége vállalkozását. Az első sikeres kiállítások ellenére nem volt hajlandó pénzzel támogatni a Modern Művészetek Múzeumát. Többek között a pénzhiány miatt voltak kénytelenek a szervezők a múzeumot gyakran költöztetni. A nagy világgazdasági válság alatt nem volt könnyű támogatókat találni a múzeum működtetésére, de Abby és barátnői ezt is megoldották. A rossz nyelvek szerint elsősorban a bostoni származású Lillie P. Bliss ír szeszcsempészekhez, köztük a Kennedy családhoz fűződő kapcsolatai révén illegális alkoholkereskedelemmel szerzett vagyonok mosódtak tisztára a modern művészetek New York-i múzeumában a szesztilalom idején.

Felesége elszántságát látva John D. Rockefeller megenyhült, s nem csak telket ajándékozott a felépítendő, új múzeumépület számára az 53. utcában, az 5. és 6. sugárút között, hanem nagylelkűen támogatta a gyűjtemény gyarapítását és a kiállításokat is. Így valósulhatott meg Vincent van Gogh műveinek első, Alfred H. Barr, Jr. által szervezett amerikai kiállítása 1935-ben, majd az első Picasso életmű kiállítás 1939-ben. Ez a két bemutató tette általánosan ismertté és elismertté a modernista művészetet az Újvilágban. A második világháború idején már amerikai háziasszonyok százezrei múlatták az időt a szupermarketekben árult Picasso kifestőkönyvek színezésével.

Három évvel nagy tervük kifundálása után, 1932 tavaszán a három grácia közül kettő – Lillie P. Bliss nem sokkal korábban visszaadta lelkét a modernizmus Istennőjének – Abby Aldrich Rockefeller és Mary Quinn Sullivan ismét titkos találkozót tartott a Rockefeller család új büszkesége, az art deco stílusban épülő Rockefeller Center tornyának 56. emeletén lévő szalonban. Teázás közben Abby beavatta barátnőjét legújabb tervébe. El akarta érni, hogy fia, Nelson Rockefeller a híres mexikói muralistát, a Museum of Modern art által támogatott Diego Riverát bízza meg a torony aulája falfestményének elkészítésével. „De hisz Diego véresszájú kommunista!”, vetette közbe Mary Quinn. „Annál jobb!”, kacagta el magát Abby, „Mutassuk meg a világnak, hogy a kommunizmus és kapitalizmus békésen járhatnak kéz a kézben!”

A nagy terv sikerült. Anyja kitartó noszogatására a kortárs figuratív festményektől, alkotóik baloldali nézetei miatt egyre inkább rettegő Nelson Rockefeller felkérte a mexikói művészt a torony 99 négyzetméteres freskójának megfestésére. Ami ezután történt, ma már történelem. Rivera nemcsak egy moszkvai, május elsejei felvonulást örökítette meg a freskón, hanem szelíd szentekként ábrázolva ráfestette Marx, Trockij és Lenin figuráit is. Mi több, a kapitalizmust részeg orgiaként ábrázoló freskórészletre felkerült a szenvedélyes antialkoholista, a szesztilalmat támogató megrendelő, Nelson Rockefeller is, amint ledéren öltözött társasági hölgyek gyűrűjében piál.

Mivel Rivera a megrendelő követelésére sem volt hajlandó átfesteni az inkriminált részleteket, Nelson Rockefeller elrendelte a freskó megsemmisítését. Anyja kérésére sem volt hajlandó engedélyezni, hogy a freskó a Museum of Modern Art gondozásába kerüljön. Munkások tucatjai néhány óra alatt levakarták a festményt a Rockefeller torony aulájának faláról, és a törmelékeket kitalicskázták a szeméttelepre.

Rivera muráljának helyére Josep Maria Sert spanyol katalán művész, Salvador Dalí barátja Amerikai fejlődés című faliképe került, amelynek fő figurái az amerikai álmon lendületesen dolgozó, allegorikusan ábrázolt tömegekből kiemelkedő Abraham Lincoln, Mahatma Gandhi és a nagy amerikai költő és esszéista, Ralph Waldo Emerson. A freskó mellé 1962-ben Nelson Rockefeller hitvallását idéző tábla került, amelynek szövege így kezdődik:

„Hiszek az egyén magasrendű értékében és az élethez, szabadsághoz, és a boldogság kereséséhez való jogában.
Hiszem, hogy minden joghoz felelősség, minden lehetőséghez kötelezettség, minden tulajdonhoz szolgálat tartozik.”

A baloldali gondolkodású művészektől rettegő Nelson Rockefellert 1939-ben választották a Museum of Modern Art, népszerű nevén a MOMA igazgatójául. Mivel a múzeum működési költségeinek döntő részét mindmáig a Rockefeller család fedezi, az új igazgatónak sikerült elérnie, hogy az intézmény egyre ritkábban állítson ki figuratív műveket, s ne is vásárolja azokat gyűjteménye számára. Látva, hogy fia félelmeit nem tudja csillapítani, Abby Rockefeller fokozatosan felhagyott a modern művészetek támogatásával, és pénzét, energiáit egyre inkább a nőmozgalmak szponzorálására fordította. Műgyűjteményének egy részét a múzeumnak adományozta. Ugyanezt tették a társalapítók, Lillie P. Bliss és Mary Quinn Sullivan is.

New York kísértetei
A szépséges táncosnő házának titka
AudioKalauz
2011. november 15.
Lejátszási idő: 12:28 perc

Szüleink génjeibe kódolva érkezünk erre a világra. Halálunk után eltűnünk. Lelkünk elhagyja testünket, amely szétporlad, vagy elhamvad, bizonyos körülmények között mumifikálódik. Emberi szem többé nem lát bennünket. Sokak szerint azonban előfordulhat, hogy lelkünk, valamilyen titokzatos okból itt marad, és akár évtizedeken, vagy évszázadokon át ijesztgeti a földlakókat.

Aki nem hiszi, hogy a kísértetek köztünk élnek, utazzon Amerikába, és töltsön egy éjszakát, vagy béreljen ki lakást New York városa híres, szellemek lakta házainak, palotáinak valamelyikében. Mondjuk Manhattan szigetén, a West 57. utca 57-es számú házában, ahol most a fordProject nevű galéria működik.

Hogy megismerhessük a házat kísértő szellemek történetét, lélekben vissza kell utaznunk a Szesztilalom idejébe, a Jazz Korszakba, 1927-be, amikor a szépséges, szőke táncosnő, a Louisiana államban született Edna Crawford Champion, Albert Champion híres bicikliversenyző, a benzinmotorokban használt elektromos gyújtógyertya feltalálójának felesége megvásárolta ifjú francia szeretője, Charles „Charlie” Brazelle számára a Rafael de Cardenas által tervezett épületet, benne a legfelső emeleteken lévő két luxuslakást.

Nem sokkal korábban Charlie a párizsi Crillon Bárban agyonverte a hölgy viszonyukat kifogásoló férjét. A francia rendőrség nem találta meg a gyilkosság után Amerikába szökött tettest. A táncosnő 12 millió dollárt, mai pénzben több mint egy milliárdot örökölt dúsgazdag férje vagyonából, amiből bőven futotta a patinás épület megvásárlására. Charles Brazelle a 19. emeleten lévő, tetőteraszos lakásba költözött, Edna az alatta lévő emeletet foglalta el. A két lakást titkos lépcsővel kötötték össze. Az alsóbb emeleteket kiadták dúsgazdag bérlőket. A lakbérek begyűjtésével és a házzal kapcsolatos többi ügyekkel Charlie foglalkozott.

A tetőteraszos lakást szerelmi fészekké alakították. A világítást mesterséges holdfény biztosította. Valamennyi márványpadlós, márványkandallókkal és arany gyertyatartókkal felszerelt szobában, és a tetőteraszon is sellő- és Cupido szobrokkal díszített, színes, vízalatti világítással ellátott szökőkút működött. A falakat páva és majom motívumokban gazdag ezüst és arany tapéta, és Franciaországból hozatott, muzeális értékű barokk faliszőnyegek borították.

A hatalmas hálószoba Oroszországból importált, óriási ágyának mennyezetét valódi arannyal átszőtt, 30 ezer dollárba, mai pénzre átszámolva körülbelül 60 millió forintba került baldachin képezte. A hálószoba falára 15 méter széles, öt méter magas, a boldog párt a velencei karnevál forgatagában ábrázoló faliképet festtettek.

A zenét egymást váltó, vak zongoristák szolgáltatták, akiket az épület alagsorában kialakított lakásokban helyeztek el. A pár szeszélyeit francia szolgák serege leste. A terem méretű konyhában három francia szakács teljesített szolgálatot éjjel-nappal. A csaptelepek 24 karátos aranyból készültek. A mennyezetekről kristálycsillárok szórták a fényt. Amikor a lakásban tartózkodott, a táncosnő csupán aranyozott, drágakövekkel ékesített velencei madármaszkot és magas sarkú cipőt viselt.

Beköltözésük után évekig tartó, alkohol és drogok fűtötte orgiák következtek. A szolgák bekötözött szemű női és férfi prostituáltakat hoztak éjszakánként a lakásba. A szesztilalom csúcspontján is a legdrágább borok, pezsgők, konyakok, abszint, és az akkor divatossá vált kokain és hasis alapozták meg a szado-mazo kapcsolatban élő pár hangulatát.

Charlie egyre inkább foglyaként kezelte a táncosnőt. Edna nem hagyhatta el a lakást, nem beszélhetett rokonaival, ismerőseivel. Gyakran előfordult, hogy szeretője napokra az ágyhoz láncolta, és rendszeresen pofozta, korbácsolta. Egyre többet veszekedtek. Egy ordítozással és verekedéssel töltött éjszakán a férfi szeretőjének fejéhez vágta a színaranyból készült telefont. A ház lakói a sikoltozást hallva értesítették a nő gazdag, befolyásos rokonait, akik a házba érkezve testőreikkel feltörették a lakás ajtaját. Ednát holtan találták, meztelen teste a nappali szoba szökőkútja medencéjének színes fényekkel megvilágított vizében lebegett, arca véres péppé verve. Gyilkosa őrjöngve támadt a testőrökre, akik leteperték, agyba-főbe verték, majd a tetőteraszról az utcára hajították. Nem élte túl a 19 emeletnyi zuhanást.

Halálakor a táncosnő öt évvel korábban örökölt mesés vagyonából már nem maradt semmi. A rokonok nem hitték el, hogy ennyi pénzt ilyen rövid idő alatt elkölthetett. Elrejtett bankjegykötegeket keresve kibontatták a falakat, felszedették a padlót, de hiába.

A tragédia után a tetőteraszos luxuslakás sokáig üresen állt. Később a híres konferanszié és producer Carlton Alsop és új felesége, egy orosz arisztokrata amerikai özvegye, Melikov de Somethie hercegnő bérelte ki. Az ifjú pár boldogsága nem tartott sokáig. Különösen a feleség hangulata vált egyre nyomasztóbbá. Azzal vádolta férjét, hogy elpazarolja vagyonukat. Nem engedte, hogy a férfi egyedül hagyja. Órákig ült velencei tükre előtt, elveszett ifjúságát és szépségét siratva. Néha meztelenül, hisztérikusan sikoltozva bolyongott az épület folyosóin. A ház lakóitól a férj megtudta, hogy felesége viselkedése nagyon hasonlít a lakásban agyonvert táncosnőéhez.

A házaspár kutyái is egyre furcsábban kezdtek viselkedni. A lakás korábbi úrnőjétől örökölt öreg öleb, Fifi minden nap órákig ült szűkölve a nappali szoba közepén, ahol egykori gazdája életét vesztette. A házaspár négy dán dogja a hálószobájukban aludt. Éjszakánként nyöszörgésükkel, szűkölésükkel, vonyításukkal rendszeresen felébresztették gazdáikat. Amikor azok felkapcsolták a világítást, látták, hogy a kutyák felsorakozva, behúzott farokkal, az izgalomtól felfelé álló fülekkel figyelik a teraszra vezető ajtót. Két kutya idegösszeroppanást kapott, állatmenhelyre kellett vinni őket. A másik kettő gyakran bebújt az ágy alá, ahonnan nem lehetett őket előcsalogatni.

A felesége idegállapota miatt aggódó férj pszichiáter tanácsát kérte. A lélekgyógyász azt javasolta, hogy teljesen alakítsák át és dekorálják újra a lakást, hogy semmi se emlékeztessen az ott történt véres eseményekre. Így is történt. A lakást modernizálták, a lenti rezidenciába vezető titkos lépcsőt befalaztatták. Mindez nem segített, sőt, éjszakánként különös hangok kezdtek hallatszani odalentről. Mintha magas sarkú cipők kopognának a márványpadlón. A falakból sóhajtások és tompa sikolyok szűrődtek ki.

Alsop felesége hamarosan elköltözött. Soha többé nem tért vissza. A férj egyedül maradt a lakásban. Hogy unalmát elűzze, gyakran hívott vendégeket, rendezett vacsorákat és táncos összejöveteleket. Az egyik éjszaka egy vendég halálra rémülve jött ki a fürdőszobából. Nem tudta elmondani, hogy mit látott ott. Egy másik alkalommal egy nő menekült a folyosóról a nappali szobába, azt sikoltozva, hogy valaki követte és megérintette őt a lépcsőn.

Egy ízben Alsop, kutyája társaságában lement az alsó lakásba, hogy kinyomozza a márványpadlón kopogó női cipősarkak hangjának eredetét, a kutya nem volt hajlandó bemenni az ajtón. Amikor a férfi a lakásba lépett, a hangok elhallgattak. Amikor kilépett az ajtón, újra kezdődtek. A falakból kiszűrődő sóhajtások és tompa sikolyok hangja éjszakáról éjszakára erősödött, s a márványon kopogó cipősarkak hangja már a felső lakásba, a hálószobába költözött. A konferanszié idegösszeroppanással került kórházba. Felépülése után kiköltözött a lakásból.

A West 57. utca 57-es számú házában ma már csak az alagsori raktárban őrzött óriási falikép emlékeztet a régi tragédiára. A képen a meggyilkolt szépséges táncosnő meztelen, csupán maszkot és magas sarkú cipőket viselő figurája. A ház földszintjén működő fordProject galéria tulajdonosai, Tim Goossens és Rachel Vancelette néha kissé idegesen megemlítik, hogy feltűnően gyakran cserélődnek a lakók az elátkozott házban.

Harlem
AudioKalauz

2011. október 16.

Lejátszási idő: 8:43 perc
Copyright Infringement
Censored by SoundCloud
Az AudioKalauz jelenleg nem elérhető

"I'm on the war path now, I'm mean and evil I vow,
Some woman stole my man, to get even I've a plan.
Gonna sprinkle ding 'em dust all around her door
Gonna sprinkle ding 'em dust all around her door
Put a spider in her dumplin', make her crawl all over the floor"
Bessie Brown: Hoodoo Blues
 

New York városának, mondhatjuk egész világunknak gyomra Manhattan szigetének déli, a pénziparnak otthont adó csücskén fortyog, emészti meg, kotyvasztja mások aranyává életünket és vérünket. A város lelke a sziget északi részén, Harlemben született, a metropolisz nagy szíve itt kezdett el dobogni. Az európai telepesek megérkezése előtt a Manhattan és a Lenape indián törzsek éltek az akkor még bukolikus, erdőkkel borított dombokon, halásztak, fürödtek a dombok között csörgedező patakokban. Először holland telepesek, a de Forest család vásárolt itt az indiánoktól szerszámokért, takarókért, üveggyöngyökért földet 1637-ben. Farmjuk körül település alakult ki, amelyet elhagyott holland otthonuk után Nieuw Haarlemnek, Új Harlemnek neveztek el. Később a betelepedő angolok egyszerűsítették a nevet Harlemre.

Az 1700-as évektől kezdődően a környék lassan a Manhattan szigetén élő gazdagok üdülőtelepévé vált, akik mesés villákat, nyaralókat építettek a dombokon. Közülük egyedül a Morris-Jumel Mansion maradt fenn, a ma Washington Heights-nak nevezett szomszédságban. Harlem 1873-ban csatlakozott New York városához. 

Az első afrikai rabszolgákat az 1630-as években hurcolták Harlembe. A 19. század végén már több tízezer fekete élt a városnegyedben. Tömeges betelepedésük a 20. század elején kezdődött. Sokan közülük a fajgyűlölő déli államokból telepedtek ide, onnan hozták magukkal megőrzött, mutálódott afrikai kultúrájukat és vallásaikat. Elmondható, hogy New Orleans mellett Harlem volt az első igazán amerikai zenei irányzat, a jazz bölcsője.

Az első világháború után bevezetett szesztilalom idején Harlem virágozni kezdett. Egymás után nyíltak itt az illegális bárok, kocsmák, klubok, kuplerájok, szórakozóhelyek. New York fehér lakossága tömegesen kereste itt esténként a tiltott örömöket. Kedvenc helyeik a Lenox Avenuen nyílt, főleg gengszterek által látogatott Cotton Club és a Connie's Inn voltak. Ezekbe a szórakozóhelyekbe nem engedték be a fekete közönséget. Színesbőrűek csak zenészekként, táncosokként a műsorokban léphettek fel. A fehér közönség úgy bámulta őket, mint az állatokat az állatkertben.

Aztán megnyíltak a vegyes közönséget szórakoztató mulatóhelyek is. Közülük a leghíresebb, leghírhedtebb a Roseland Ballroom, a Renaissance Ballroom és a Savoy Ballroom lett. A szesztilalom idején a Lenox és Seventh Avenues határolta, néhány háztömbnyi területen körülbelül 125, a lefizetett rendőrség által tolerált szórakozóhely működött. Új zenei stílusok, például a swing és az egész világot megőrjítő táncok születtek a szesztilalom idején a Harlemben. A jazz klasszikusai játszottak ezeken a fergeteges hangulatú helyeken, köztük Duke Ellington, Louis Armstrong, Count Basie, Cab Calloway, Jimmy és Tommy Dorsey, Benny Goodman, Earl Hines, Glenn Miller, Artie Shaw, Moms Mabley, Fats Waller, Wilbur Sweatman, Peg Leg Bates és a jelen tudósítást aláfestő You Rascal, You című számot játszó Fletcher Henderson's Orchestra.

A zene mellett más művészeti ágak is otthont találtak az amerikai fekete kultúra fellegvárában. Híres írók, képzőművészek születtek, vagy telepedtek le itt, és sorra alakultak a színházi társulatok, például a New Heritage Repertory Theater, National Black Theater, Lafayette Players, Harlem Suitcase Theater, The Negro Playwrights, American Negro Theater és a Rose McClendon Players. 1936-ban Orson Welles itt rendezte az abban az időben nagy botrányt kiváltott fekete Machbethjét.

Harlem kulturális jelentősége később sem csökkent. 1965-ben alakult a világhírű Harlem Boys Kórus. Körülbelül ugyanebben az időben alapította Arthur Mitchell, a New York City Ballet sztárja az ugyancsak gyorsan világhírűvé vált harlemi tánc színházat és balett iskolát. A South Bronx nyomornegyede mellett a Harlem volt a hip hop kultúra másik bölcsője, ahol a nyugat-afrikai mesemondók, a griots kérdés-felelet stílusa és a jamaicai lemezlovasok rímes kommentárjai, a toasting ötvözetéből kialakult rap mellett a zenéhez és a tánchoz, a hip hop életérzéshez köthető, folyamatosan változó képzőművészeti irányzatok is születtek.

Az elszegényedés és kilátástalanság következtében a Harlem az 1960-as évekre a bűnözés melegágya lett. Nagyságrendekkel több gyilkosságot, rablást és más erőszakos cselekményt követtek el itt, mint New York más negyedeiben. Az elhagyott házakba drogkereskedők költöztek be. Az üzleteket sorra kirabolták. A háztulajdonosok, hogy megszabaduljanak a nem fizető lakóktól, és felmarkolják a biztosítási pénzeket, egymás után gyújtották fel a bérházakat. A környék egyre inkább háborús övezetre kezdett hasonlítani. Fehér embernek, de más idegennek sem volt tanácsos szürkület után a Harlem utcáin sétálni.

A Harlem az 1990-es években kezdett megújulni. Állami és szövetségi támogatással építkezési hullám kezdődött, s az új épületekbe költöző módosabb lakók felverték a lakbéreket, kiszorítva a városnegyedből a szegényeket. Mára a Harlem nagy része ugyanúgy skanzenesült, mint a Times Square és környéke. Nemcsak a bűnözés csökkent radikálisan, hanem a régi, bohém hangulat is eltűnt. Azok, akik emlékeznek a régi időkre, szinte visszakívánják a bűnözőket. Különösen a szesztilalom idejének gengszterek és jazz zenészek dominálta Harlemje iránt erős a nosztalgia.

A régi mulatók nagy részét az utóbbi évtizedekben lebontották, vagy más célokra használják. A híres, Connie Immermann zsidó szeszcsempész által alapított Connie’s Inn épülete még ma is áll, egy C-Town élelmiszer bolt, vegyeskereskedés működik benne. Az egykori mulatóban használták a világ első jazz orgonáját, az Estey Organ Company által épített Grand Minuette-et, amelynek billentyűi elefántcsontból és 24 karátos aranyból készültek. Ennek az orgonának a fedelére fektették 1931. november 7.-ének éjszakáján a szépséges táncosnő, Consuella Harris miatt megkéselt Harold „Hal” Bakay nevű, magyar származású táncoskomikust és konferansziét. Gyilkosa sohasem került elő.

Speakeasy
AudioKalauz
2011. szeptember 22.
Lejátszási idő: 8:46 perc

Four and twenty Yankees, feeling very dry,
Went across the border to get a drink of rye.
When the rye was opened, the Yanks began to sing,
„God bless America, but God save the King!”

Az emberi lényt úgy programozta a Nagy Informatikus, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem teszi, amit megtiltanak neki. Teremtője tilalma ellenére megízlelte a tudás almáját, és a Nagy Almának is nevezett New York városában soha sem ittak annyit az emberek, mint a Szesztilalom idején.

Az 1869-ben alakult Szesztilalom Pártja, az 1873-ban alakult Keresztény Nők Absztinencia Egyesülete és más nőmozgalmak, az 1893-ban alakult Kocsmaellenes Liga, valamint a protestáns egyházak követelésére az Egyesült Államok törvényhozói 1917 decemberében szavazták meg az alkohol gyártását, szállítását és árusítását betiltó alkotmánykiegészítést. Az absztinenciát követelők sikeréhez hozzájárult a német sör- és pálinkafőzők iránti, az első világháborút követően kialakult ellenszenv is.

A szesztilalom 1920. január 17.-én lépett érvénybe. Első lépésként 1520 szövetségi ügynököt bíztak meg a törvény betartásának ellenőrzésével. 13 évvel később, 1933 decemberében, amikor eltörölték a törvényt, már több tízezer ügynök állt a szesztilalom betartását ellenőrző szövetségi hivatal alkalmazásában.

A szesztilalom bevezetésének másnapján beindult a szeszcsempészés az Egyesült Államok és az alkohol árusítását engedélyező szomszédos országok, Mexikó és az akkor még brit gyarmat, Kanada között. Rummal megrakott hajók vitorláztak a Karib tenger szigetei és dél-amerikai országai felől az amerikai partok felé. A déli államok hegyes, erdős vidékein illegális szeszfőzdék százai létesültek. A szeszcsempészetet olasz, zsidó, afro-amerikai és ír bandák kontrollálták. Az amerikai arisztokrácia számos nagy családja, köztük a Kennedy klán ezekben az években, szeszcsempészettel alapozta meg vagyonát és építette ki kapcsolatrendszerét a gazdaságban és politikában. Ekkor alakultak az első nagystílű, gengszterek ezreit alkalmazó bűnszövetkezetek Amerikában.

Az alkoholtilalom bevezetése átformálta az alvilágot. A bűnözés mértéke 24 százalékkal növekedett New Yorkban egyetlen esztendő alatt. A város két legjelentősebb gengsztere az olasz származású Charles „Lucky” Luciano és a zsidó családba született Meyer Lansky lett. Ahogy a szeszcsempészet fővárosának számító Chicagóban, New Yorkban is véres területszerző háborúkat folytattak a bandák. Az amerikai alkotmány mindmáig viszonylag könnyűvé teszi a fegyvervásárlást. Soha annyi fegyvert és lőszert nem adtak el civileknek Amerikában, mint a szesztilalom idején. A gengszterek lefizették a rendőröket is. Gyakran előfordult, hogy rendőrkonvojok kísérték a szesz szállítmányokat a kanadai határól az amerikai nagyvárosokig. A bűnös úton szerzett pénzek egy része a politikusok zsebébe vándorolt. Polgármestereket, kongresszusi képviselőket, szenátorokat segítettek választást nyerni a gengszterfőnökök.

Rövid idő alatt több mint 6 ezer illegális bár, speakeasy nyílt New York városában. Fellendült az autó-, divat- és ékszerkereskedelem, mivel a gyorsan meggazdagodott gengszterek szerették vagyonukat, hatalmukat luxuskocsikkal, drága ruhákkal, a szeretőiknek ajándékozott bundákkal és csillogó ékszerekkel fitogtatni. Ebben az időben jöttek divatba a koktélok. A bárok vendégei gyümölcsleveket kervertettek az alkoholhoz, így igyekezve álcázni törvényszegésüket. A szesztilalom idején indult az évenként megrendezésre kerülő NASCAR, amely ma az USA első számú autóversenye. Az építőipar is óriási hasznot húzott a szesztilalomból. Még az 1920-as években kezdődő Nagy Gazdasági Válság idején is százával épültek a New Yorkkal szomszédos New Jersey államban és Long Islanden a maffiafőnökök minden fényűzéssel ellátott csodapalotái.

Az illegális bárokban revű műsorokkal, zenével szórakoztatták a vendégeket. Az addig a fehérek által lenézett jazz népszerűvé vált. Az egyre tökéletesedő hangfelvételi technikák alkalmazásával készült hanglemezek eladása megsokszorozódott. Soha nem buliztak annyit New Yorkban, mint a szesztilalom idején. Még azok is inni kezdtek, akik korábban nem kóstoltak szeszes italt. Az újgazdagok szerettek ízlésbeli kifinomultságukkal, kulturáltságukkal is dicsekedni. Fellendült a bútor- és műtárgykereskedelem. Még az Amerikában addig lenézett modernista művészek művei is óriási pénzekért cseréltek gazdát. Számos ma már tekintélyes múzeum, galéria, híres magángyűjtemény létesült a szeszcsempészetből származó jövedelmekből. A színházművészet, a gengszterek körében népszerű zenés daraboknak köszönhetően ugyancsak virágzásnak indult. Óriási pénzek mosódtak tisztára a hollywoodi filmprodukciókban. A fekete gazdaság adózatlan teljesítménye néhány év alatt felülmúlta a legális, adózó gazdasági tevékenységét.

Mivel a törvény saját fogyasztásra engedélyezte az egyéni gazdálkodóknak a gyümölcslének minősített bor készítését, a szesztilalom bevezetését követő öt évben 700%-al megnőtt a kaliforniai szőlőtermelés. Hogy a bor árusításának tilalmát kikerüljék, az élelmes termelők must sűrítményt és kockaformába préselt, bor-téglának nevezett szőlőt kezdtek árulni. A termékeken felirat figyelmeztette a vásárlókat: „Miután feloldotta a téglát egy gallon vízben, ne helyezze az edényt 20 napra a kandalló párkányára, mert borrá fog változni.” Ebben az időben vált a borivás népszerűvé az addig a domináns angol-ír hagyományoknak megfelelően többnyire sört és égetett szeszeket fogyasztó Amerikában.

Bár a szesztilalom a bűnözés megnövekedésében, az általános elzüllésben és a fekete gazdaság térnyerésében megnyilvánuló kudarca gyorsan világossá vált mindenki számára, hosszú ideig tartott, amíg az amerikai törvényhozók visszavonták az alkohol gyártását, szállítását és árusítását tiltó alkotmánykiegészítést. „Azt hiszem itt az ideje meginni egy sört.”, mondta Roosevelt elnök, amikor 1933. március 23.-án aláírta a tilalmat feloldó rendelkezést. A szesztilalom megszegőit sikertelenül üldöző több tízezer ügynököt új frontra irányították. A marihuána termesztésének, szállításának és árusításának betiltásával elkezdődött a drogok elleni, mindmáig tartó, eredménytelen háború.

A Chrysler-torony legendája

AudioKalauz

2011. augusztus 24.

Lejátszási idő: 14:22

New York a tornyok városa. Ezek a fallikus építmények a pénz és a hatalom dicsőségét hirdetik. New York tornyai közül az Empire State Building és a Chrysler torony a kedvenceim. Mindkét épülethez legendák sora kötődik. Számomra a Chrysler torony legendája a legkedvesebb.

1927. április 2.-án, 52. születésnapjának éjszakáján a német származású Walter Percy Chrysler, a mozdonygépészből lett multimilliomos autógyáros, a Chrysler Corporation alapítója, szabadkőműves szertartáson vett részt a Szabad és Elismert Szabadkőművesek 6. sugárút és a 23. utca sarkán működő nagytemplomában. A szertartás befejeztével, emelkedett állapotban sétálni indult, hogy a friss tavaszi levegő segítségével feldolgozza a kavargó gondolatokat, amelyeket a Páholy Nagymestere, Arthur S. Tompkins beszéde ébresztett lelkében.

Nemcsak a Nagymester együttérzésre, az embertársainkkal való szolidaritásra buzdító szavai varázsolták el, hanem az ugyancsak a testvériséghez tartozó finn zeneszerző, Sibelius Szabadkőműves Szertartási Zene című műve is, amelyet a mű 1927. január 2.-i finnországi bemutatóján közreműködő zenészek, Wäinö Sola és Arvi Karvonen adtak elő a szertartás során, az oltár két oldalán felállított harmóniumokon.

A gondolataiba merült autógyáros, szívében Sibelius dallamaival, anélkül, hogy észrevette volna, észak-keleti irányban átszelte Manhattan szigetét. A Szt. Patrick székesegyház éjfélt jelző harangja közel az East Riverhez, a 42. utca és a Lexington sugárút sarkán, a Turtle Bay-nek, Teknősbéka Öbölnek nevezett városrészben, egy üres telek előtt állította meg. A telket a jótékonyságáról is híres Peter Cooper iparbáró, feltaláló, az első amerikai gőzmozdony tervezője és építője ajándékozta 1859-ben az általa alapított Cooper Union művészeti és technikai főiskolának, amelynek diákjai, az alapító jóvoltából, tandíjmentességet élveznek mindmáig. A főiskola a teknősbékák egykori költőhelyén irodaépületet emelni szándékozó William H. Reynolds vállalkozónak lízingelte a területet.

Az éjféli harangszó által éber álmodozásából magához térített autógyáros egy mélyedés szélén találta magát. A mélyedés a valamikor a Teknősbéka Öböl felé igyekvő DeVoor’s Mill patak feltöltött medre volt. Körülnézett a holdfényben és meglepődve vette észre, hogy a város épületei lassan átlátszóvá válnak, majd eltűnnek, hogy átadják helyüket az erdőkkel benőtt szelíd domboknak, amelyek az európaiak érkezése előtt Manhattan szigetét borították. A dombok hajlatában patakok csörgedeztek az East River és a Hudson folyó irányába. A lábai előtt húzódó árok is megtelt kristálytiszta, csobogó vízzel. A patak túlsó partján egy csuklyás köpenybe burkolódzott alakot látott közeledni. Észrevette, hogy a közeledő a szabadkőművesség szimbólumát, egy kőműves körzőt és derékszögű vonalzót szorít jobbkezével a szívéhez.

A patakpartra érve a férfi balkezével hátratolta a csuklyáját, felfedte arcát. A szabadkőműves páholy gyűléstermében függő képre emlékezve Mr. Chrysler azonnal felismerte: E. Mester, teljes nevén Erwin von Steinbach, a Liebfrauenmünster, a straβburgi katedrális építésze, az 1275-ben alapított első német szabadkőműves páholy első Nagymestere állt előtte a holdfényben. A nagymester balkezével a világ szabadkőműveseinek titkos jelét mutatta, majd az autógyáros ősei anyanyelvén, németül mondta ki a titkos jelszót, amellyel a testvériség tagjai üdvözlik egymást.

A 142 méter magas straβburgi katedrális harminc évig a világ legmagasabb épülete volt. Homlokzatának elforgatott nyolcszögekből szerkesztett geometriai struktúrája az összes szabadkőműves szimbólumot tartalmazza. A szimbólumok nevének német nyelvű kezdőbetűit jobbról balra olvasva a Reu nu pert em hru, az egyiptomi Halottak Könyvéből vett idézethez jutunk: „Hódolat neked a szépség koronáját viselő Napisten, ahogy kiemelkedsz hajnalban a sötétségből és ragyogásoddal megtöltöd élettel lelkemet, és tudással mindazok szívét, akik felismerik hatalmadat.”

Az autógyárost hipnotizálta a jelenés. Naplójában azt írta később, hogy nem emlékszik, hangosan, vagy csak magában igazolta vissza a titkos jelszót. Tisztán emlékezett viszont a rég halott német Nagymestertől kapott utasítás minden szavára:

„Horus akarata, hogy ezen a helyen építsd fel tornyát. Legyen a torony az összes tornyok közül a legmagasabb a te idődben. Legyen 77 emelete és koronázzák ívek, amelyeknek fénye soha se halványodjék el. És ez a torony ne nehezedjék Föld Anyánk testére, hanem lebegjen felette, Osiris megszentelt terében. Ne a magad dicsőségére, hanem utódaid hasznára építsd a tornyot. Ha betartod ezeket az utasításokat, és tisztességesen bánsz munkásaiddal, könnyű lesz majd halálod, tíz évvel és 90 nappal tornyod felépülése után, nevedre pedig tisztelettel fognak emlékezni évszázadokon át.”

Mr. Chrysler naplója szerint ezután pergamenre rajzolt építészeti tervet mutatott neki a Nagymester. A rajz minden vonala ragyogni látszott a sötétben és összes részlete kitörölhetetlenül rögzült agysejtjeiben. Egy éjszakai madár kiáltására a jelenés halványulni kezdett, majd a semmibe foszlott. Amikor az autógyáros felocsúdott, már derengeni kezdtek a hajnal fényei az East River túlpartján, Manhattan szigetének hegyekkel borított dombjai és a köztük csörgedező patakok eltűntek, és újra felmagasodtak az épületek sötét tömbjei.

Látomása után néhány nappal az autógyáros megvásárolta a Teknősbéka Öböl lízingjét William H. Reynolds építési vállalkozótól, és felkérte a területre korábban tornyot tervező neves építészt, William Van Alent, hogy készítse el a Chrysler Corporation székházának terveit. Az építész úgy tett, mintha hozzáfogott volna a tervezéshez, de néhány hét múlva valójában ugyanazokat a terveket mutatta be megbízójának, amelyek megvalósítását az őt korábban felkérő William H. Reynolds túl drágának találta.

A tervek megpillantásáról így írt naplójában az autógyáros: „Hosszú ideig a meglepetéstől nem tudtam megszólalni. Van Allen lapjain ugyanazt a tornyot láttam, amelynek tervrajzát E. Mester megmutatta nekem azon a varázsos éjszakán. Ugyanazok a vonalak, ugyanazok az ívek, ugyanazok az arányok. Csak a torony tetejének karcsú oromdísze hiányzott, amelyet kérésemre az építész pontosan ugyanolyannak és ugyanakkorának rajzolt meg, mint amilyennek E. Mester rajzán láttam. A misztikus kapcsolat azonnal nyilvánvaló lett számomra. A terveket változtatás nélkül elfogadtam.”

A torony építése 1928. szeptember 19.-én kezdődött. Több ezer munkás dolgozott az építkezésen, de a frenetikus munkatempó ellenére – hetente négy emeletet húztak fel – egyetlen baleset sem történt, ami abban az időben példátlan eseménytelenségnek számított a New York-i toronyépítések történetében. Az Empire State Building nagyjából ugyanabban az időben zajló építése során öt munkás vesztette életét. Mintha isteni gondviselés felügyelte volna a Chrysler torony emelkedését. Minden a terveknek megfelelően történt. A konstrukció során felhasznált, csaknem 400 ezer szegecs mindegyike pontosan illeszkedett az acélgerendákba és lemezekbe fúrt lyukakba. A körülbelül 3 millió 826 ezer, kézzel fektetett tégla mindegyike repedés nélkül elbírta a rá nehezedő, óriási nyomást.

Az egyiptomi építészet jegyeit is magába foglaló, Art Deco stílusban épült, oromdíszével együtt 305 méter magas, 77 emeletes tornyot 1930. május 20.-án adták át. Abban az időben ez volt a világ legmagasabb épülete. Az egy évvel később átadott, 102 emeletes Empire State Building ugyan 76 méterrel felülmúlta magasságát, de a Chrysler torony mindmáig a legmagasabb acélgerendákkal megerősített téglaépület a világon.

A torony tetejét tükörsimaságúra csiszolt, rozsdamentes acélból és üvegből konstruált ívekből alkotott korona díszíti, amely Manhattan szigetén elsőként veri vissza a felkelő Nap fénysugarait. Különös tény, hogy bár az épület tervezője nem tartozott a testvériséghez, a torony dekorációjának geometriai struktúrájából, a straβburgi katedrális homlokzatához hasonlóan ősi szabadkőműves szimbólumok olvashatók ki. Az épület földszintjén elhelyezett, a szokásosnál háromszor magasabb kirakatoknak, és az első 12 emelet üveggel borított sarkainak köszönhetően a torony lebegni látszik a térben.

Bár az épület eredetileg a Chrysler Corporation székházának épült, sohasem került az autóipari nagyvállalat birtokába. A rég halott német szabadkőműves nagymestertől kapott utasításnak megfelelően Walter Percy Chrysler a torony tulajdonjogát utódai nevére íratta. Elkövetett azonban egy számára végzetes hibát: kihasználva, hogy nem kötöttek írásos szerződést, nem fizette ki az építész honoráriumát. William Van Alen csak építészi karrierjét tönkretévő, hosszas pereskedés után jutott csak hozzá megérdemelt munkadíjához.

Mivel az autógyáros ebben a tekintetben nem teljesítette a látomástól kapott utasítást, rosszul bánt alkalmazottjával, nem kapta meg a könnyű halál jutalmát. 1938-ban teljes lebénulással járó agyvérzést szenvedett. Két évig tiszta tudattal, de magatehetetlenül élt még. Tíz évvel és 90 nappal tornya felépülése után, 1940. augusztus 18.-án halt meg, s számos humanitárius gesztusa ellenére gátlástalan, a haszon érdekében etikátlan cselekedetekre is képes üzletemberként emlékeznek rá. Temetésén, kívánságának megfelelően Sibelius Szabadkőműves Szertartási Zenéjét játszották. Földi maradványai utolsó lakhelye, Sleepy Hollows község temetőjében épített mauzóleumában várják a feltámadást. Rozsdamentes acélból öntött koporsóját vállalatának egyiptomi stílusú, szárnyas szemet ábrázoló logója, és a szabadkőműves testvériség szimbóluma díszíti. A Teknősbéka Öbölben átélt látomása emlékét New York legszebb tornya őrzi a változó időkön át.

Greenpoint, Brooklyn
AudioKalauz
2011. július 27.
Lejátszási idő: 7:43 perc

Egy város, városrész is műalkotás. Lehet gigászi méretű festménynek, szobornak, vagy installációnak tekinteni. Építőinek, lakóinak közös műve. Ízlésükről, szükségleteikről, vágyaikról, önképükről, szexualitásukról beszél. Vannak városok, amelyek szépséges kurtizánokként kacérkodnak az utazóval. Mások lepattant, vén kurvához hasonlítanak. Egyes helyek energiát adnak, mások kiszívják belőled az életerőt.

A berlini fal leomlásának másnapján felszabadították a lakbéreket New Yorkban. Addig csak 6 százalékkal emelkedhettek évente. Felszabadításuk után már senki sem szabott emelkedésüknek határt. A politikának nem volt többé szüksége a kirakatok, a Nyugat szabadságát, szellemi felsőbbrendűségét bizonyító, olcsó, élhető, művészek, bohémek által vidámmá varázsolt mintavárosok fenntartására, mint Berlin és New York voltak addig.

Amikor havi 600 dolláros lakbérem egyik hónapról a másikra 3600 dollárra emelkedett a Soho-ban, sok más, nem a pénziparban dolgozóval együtt én is átköltöztem az East River keleti partjára. Brooklyn Greenpoint negyedében, egy amerikai léptékben régi, 150 éves házban béreltem tágas lakást. A holland stílusú faházat annak idején egy hajóskapitány építette maga és családja számára. Az 1970-es években az akkori tulajdonosok szürke műanyaggal borították a külső falakat.

A beköltözést követő hajnalon elindultam, hogy felfedezzem a környéket. Mintha egy világtól elzárt apró faluba katapultáltam volna. Bár Greenpoint csak egy metró megállóra van Manhattantől, akkor még szinte semmiben sem hasonlított a túlsó partra. Alacsony, szürke műanyagból fröccsöntött zsindelyutánzattal borított házak. Greenpointra visszagondolva a szürke különböző árnyalatai jutnak eszembe. Minden háztömbben volt legalább egy templom és italbolt. A városnegyed lakói abban az időben szinte kizárólag lengyel bevándorlók, ír proletárok és Puerto Rico-i, ki tudja miből élők voltak. Az őslakosok nagy része még sohasem járt a légvonalban párszáz méterre lévő Manhattan szigetén.

A 19. század vége óta főleg falusi származású lengyel bevándorlók képezték Greenpoint lakóinak többséget. Az 1970-es évek végétől kezdődően többnyire azbeszteltakarítókként dolgoztak. Számukra Greenpoint valóságos Mennyországot jelentett. Az italboltokban 200 féle vodka közül lehetett válogatni. Egy órányi munkabérükért egy teljes üveg vodkát tudtak vásárolni. New York belvárosában ritkán lehet részeget látni az utcán. Greenpoint utcáin vasárnap reggelenként is kettesével, hármasával összekapaszkodott, alaposan elázott lengyel földművesek imbolyogtak. A nyitott ablakokon át a nap bármely szakában szomorú lengyel népdalokat gajdolókat lehetett hallani. Azbeszteltakarítás közben a folyamatosan részeg lengyel munkások nem viseltek maszkot, kesztyűt, védőruhát. Néhány év alatt megtámadta szervezetüket a rák. Addigra általában sikerült megtakarítaniuk a temetési költségeket és hazamehettek Lengyelországba meghalni.

Greenpoint őslakói a Lenape néptörzshöz tartozó Keskachauge indiánok voltak. Abban az időben a tiszta vizű patakokkal átszelt vidéket sűrű, vadállatoktól nyüzsgő fenyő- és tölgyerdők borították. Az East Riverben, és a folyót tápláló patakokban annyi volt a hal, hogy az indiánok kézzel fogták őket. Az első, Skandináviából és Hollandiából érkező telepesek az 1600-as évek elején vásároltak üveggyöngyökért, pokrócokért és fémszerszámokért földet a környéken.

A 18. században Greenpoint a hajóépítés és a tengeri kereskedelem jelentős központjává vált. Az amerikai polgárháború idején itt építették a Monitort, az első páncélozott hadihajót. 1866-ban itt épült a világ addigi legnagyobb fából készült hajója, a The Great Republic is. Nyomdák, cukorgyárak, olajfinomítók, vasöntödék, kötélverő üzemek épültek az East River partján. A tengerészek, kikötőmunkások, az üzemek tulajdonosai és alkalmazottai a környéken épült házakba költöztek. Az indiánok kihaltak.

Beköltözésem idején Greenpoint az Egyesült Államok negyedik legszennyezettebb területének számított. A környéket egykor borító erdők mind eltűntek. Hogy ne legyen velük gond, az utcákat szegélyező fasorokat is kivágták. A számtalan patakból csupán egy maradt meg, a Newton Creek, amelyet nemcsak a partjára épült óriási méretű szennyvíztisztító rendszeres túlfolyása szennyezett, hanem az ugyancsak a patakparton elhelyezett gigászi tartályokból a vízbe és a talajba szivárgó olaj és benzin is. A felmérések szerint több mint 120 millió liter üzemanyag itatta át Greenpoint altalaját. Ha valaki gödröt ásott egy kerítésoszlopnak, a gödör néhány óra alatt megtelt nyersolajjal kevert benzinnel. A helyzetet a városrészben működő óriási szemétégető súlyosbította. Ha nyugatról fújt a szél, elviselhetetlen bűz lepte el a környéket. A szemétégető füstje nagy mennyiségű foszforsavat tartalmazott, amely az új ablaküvegeket néhány hónap alatt homályosra marta.

Évtizedekig Greenpoint lakói voltak a legbetegebbek az Egyesült Államokban. Nemcsak a különböző rákbetegségek tizedelték a lakosságot, hanem az emésztőszervi, bőr, szív és tüdőbetegségek különféle fajtái is. Greenpoint utcáit járva mintha egy Hieronymus Bosch, vagy Brueghel festményben kalandoztam volna, annyi volt a daganatokkal, bőrbajokkal elcsúfított arcú ember. A demokrácia lehetőségeit nem ismerő, vodkától bambuló lengyel bevándorlók csodálkozva nézték, amikor a környékre költözött művészekkel összefogva tiltakozó felvonulásokat szerveztünk a szennyvíztisztító, a szemétégető bezárását, az olaj és benzinszivárgás megszüntetését követelve. A nagy médianyilvánosságot kapott tiltakozó megmozdulások következtében az 1990-as évek végére jelentősen csökkent a környezetszennyezés a városnegyedben. Addigra már újra Manhattanben, a Little Italy negyedben laktam.

Cloisters, New York
AudioKalauz
2011. június 17.
Lejátszási idő: 6:08 perc

A nagyon, vagy kevésbé sötét középkor – ez nézőpont kérdése – akár akarjuk, akár nem, a korábbi korok genetikai lenyomataival együtt köztünk, bennünk él. Ott lapul akcióink, reakcióink valódi indítékai között, megnyilvánul viselkedésünkben, magatartásunkban, embertársainkkal kialakított viszonyunkban. Ha nem figyelünk oda, könnyen előjön belőlünk a hitetleneket a szeretet istene nevében családostul kardélre hányó kereszteslovag, a másképpen gondolkodni, élni merőket máglyán elégetni szándékozó inkvizítor, a jobbágyait állatokként kezelő kiskirály, vagy cselédjei vérében fürdőző várúrnő, az utazókat kirabolni, torkukat elvágni készülő torzonborz martalóc. De a gregorián himnuszokat is szívesen hallgatjuk, noha a légies áhítatnak már semmi köze sincs valóságunkhoz. Elvarázsolt pillanatainkban előpattan belőlünk a virágénekeket éneklő trubadúr, vagy szendén a repkénnyel benőtt vártorony erkélyére lép és elandalodik a csillagokon az epekedő grófkisasszony.

New York városának van egy titka, amelyet csak kevesen ismernek, s a turisták ritkán találnak rá. Ez a Cloisters, a Manhattan szigetének északi csúcsán, a Fort Tyron parkban rejtőző, a középkori Európa építészetét és művészetét bemutató, az 1930-as években épített múzeum. A múzeum és az azt körülvevő park John D. Rockefeller, Jr. olajbáró és filantróp adományából létesült, aki páratlan gazdagságú középkori műgyűjteményének nagy részét is a múzeumnak ajándékozta. Nemcsak a múzeumnak és a parknak otthont adó, mintegy 260 ezer négyzetméternyi területet vásárolta meg és ajándékozta New York városának, hanem a Hudson folyó túlpartján, New Jersey államban is vásárolt egy jókora területet, hogy onnan zavartalan kilátás nyíljon a Cloisters parkjára és épülettömbjére.

A parkot középkori kéziratok alapján a korabeli kolostorkertek stílusában, Európából hozatott fákkal, növényekkel, gyógyfüvekkel ültették be. A parkot átszelő utak és romantikus ösvények mentén ugyancsak Európából importált középkori szobrok és más műtárgyak gyönyörködtetik a látogatókat.

A múzeum épületeit a neves templomépítész, Charles Collens tervezte. Az épületeket francia apátságok importált köveiből építették. Mivel az én francia akcentusom hallatán minden jóérzésű, franciául beszélő hallgatóm szájából kiesne a rántott békacomb, megkérem Céline kisasszonyt, virtuális asszisztensemet, hogy sorolja fel a francia apátságok neveit, amelyek köveiből New York talán leghangulatosabb múzeuma épült.

„Saint-Michel-de-Cuxa, Saint-Guilhem-le-Désert, Bonnefont-en-Comminges, Trie-en-Bigorre, Froville.” Köszönöm Mademoiselle Céline. Tartozom önnek egy fagylalttal.

A francia apátságokat kövenként bontották le, a köveket egyenként megszámozták, és teherhajókon szállították át az Óceánon, New York kikötőjébe. 1934 és 1938 között, négy éven át tartott a francia kolostorok újraépítése a megszámozott kövekből és téglákból az Újvilágban. Az építész némileg egyszerűsítette a középkori épületek stílusát és keverte is az egyes épületek formavilágát. Néhány korabeli spanyol vallási épület ugyancsak importált részeit is beépítette az épülettömbbe, köztük egy teljes kápolnát Segoviából.

A múzeum gyűjteménye körülbelül 5 ezer, a 12-15. században született középkori műtárgyból áll. Vallásos tárgyú flamand textilképek, kegytárgyak, gótikus és román stílusú oltárok, díszes kötésű kódexek, kéziratok, gazdagon illusztrált könyvek tartoznak a múzeum kincsei közé. A gyűjtemény talán leghíresebb darabja francia könyvritkaság, amelynek címét és szerzője nevét ismét virtuális asszisztensem, Céline kisasszony tolmácsolja önöknek: „Fréres Limbourg: Les Belles Heures du Duc de Berry”. A mesteri miniatúrákat tartalmazó, aranyfüst és tempera ornamentikákkal díszített imakönyv IV. Károly francia király harmadik felesége, Jeanne d’Évreux számára készült. A könyv címe Szépséges órák-ra fordítható. Az ájtatos királyné az egyházi ünnepek kalendáriuma és az Evangéliumokból vett idézetek mellett megtalálhatta benne a napok egyes óráihoz illő imákat.

Azt beszélik, hogy az 1960-ban elhunyt múzeumalapító, John D. Rockefeller, Jr. szelleme teliholdas éjszakákon megjelenik az épülettömböt körülölelő parkban, megsimogatja, leporolja az ösvények szélén álló középkori szobrokat, műtárgyakat, aztán bemegy a múzeumba és átlapozza az 1371-ben örök álomra szenderült, szentéletű francia királyné imakönyvét, mielőtt a Hudson folyó sötét hullámai felett átlebegve el nem tűnik New Jersey partjainak örök homályában.

DOWN AND OUT IN NEW YORK CITY
Tania Bruguera kísérlete
AudioKalauz
2011. május 24.
Lejátszási idő: 4:40 perc

Tania Bruguera New Yorkban élő művésznő evett már földet, viselt döglött birkát a nyaka körül és kínált tálcákról kokaint egy galéria közönségének. Munkáit bemutatta a Velencei Biennálén, ünnepelték a párizsi Pompidou Centerben és kapott Guggenheim ösztöndíjat. Most a New York-i Queens negyed legszegényebb háztömbjeinek egyikében, egy apró, télen fűtetlen lakásban él, a minimálbérnek megfelelő összegen, öt dél-amerikai illegális bevándorló, köztük egy újszülött társaságában. Betegségbiztosítása nincs. Nem a szerencséje hagyta el. Egy művészeti projektje keretében, önként vállalta egy évre az illegális bevándorlók sorsát, hogy felhívja rájuk a közfigyelmet.

Ms. Bruguera tehetős család leszármazottja. Apja kubai diplomata, anyja tolmács. A családnak Havannában és Miamiban is van fényűző villája. A művésznő korábban a Chicago-i egyetemen tanított. Megfogadta, hogy egy évig nem használja bankkártyáit, nem vesz fel pénzt számlájáról, nem veszi igénybe rokonai, asszisztensei, barátai segítségét. A Creative Times alapítvány 85 ezer dollárral támogatja az Immigrant Movement International elnevezésű projektjét. A pénzt a művésznő az illegális bevándorlók támogatására fordítja. Kibérelt egy lerobbant üzlethelyiséget, ahol művészbarátai angolul és önismeretre tanítják a többnyire Latin-Amerikából érkezett nincsteleneket. Egy, a jogi kiskapukat jól ismerő ügyvéd barátja segíti őket rendezni státusukat. Ms. Bruguera szlogeneket nyomtat pólókra és ragasztható matricákra. „Az vagyok ma, akik a nagyszüleid voltak tegnap”; „Mindenki emigráns valamikor”.

„Nem a hivatalban akarok hallani dolgokról – megélni szeretném őket. A bőrömön akarom érezni őket. Érezni akarom az izgalmat.”, mondja a 43 éves művésznő, aki az előző évet Párizsban töltötte. „Az emberek reményeivel dolgozom. Az a munkám alapanyaga. Nem szeretem az olyan művészetet, amely rámutat dolgokra. Az olyan művészetet szeretem, amely maga a dolog.”

Ms. Bruguera korábban csak egyszer járt Queensben, amikor kiállítása nyílt a Modern Művészetek Múzeuma által működtetett PS1 galériában. Odaköltözése után az első meglepetése az volt, hogy a helyi konditeremben nem tartanak jóga tanfolyamot. Aztán észrevette, hogy az illegalitásban, mélyszegénységben élőket nem érdekli a művészet. „Semmiféle művészetet nem akarnak.”, mondja Ms. Bruguera. „Nagyon konkrét, nagyon mondén dolgokra van szükségük. Mint például étel, új cipő a lábukról lerohadt helyett, a gyereknek pelenka, vagy legalább valami rongydarab, amit rátekerhetnek.”

Sokan kétkedve figyelik a művésznő projektjét. Elképzeléseit naivnak, őt magát a kiszolgáltatottakon élősködőnek tartják. Mivel bármikor visszatérhet gondtalan, privilegizált életébe, soha nem fogja igazán átérezni az esélytelenek sorsát. „Nem érdekel mások véleménye. Egyetlen munkám sem volt népszerű megvalósulása idején. Később mindenki az egekbe dicsérte őket.”, mondja Ms. Bruguera. „Mindig azt csinálom, amit az adott pillanatban fontosnak, aktuálisnak tartok. Most úgy éreztem, hogy szegényen, a szegények, a társadalom számára nem létezők között kell élnem. Hát ezt teszem.” 

New York City Blackout
AudioKalauz
2011. április 28.
Lejátszási idő: 11:15 perc

"Kedves Utasaink! Itt Sir David O’Clock, az Önök kapitánya beszél. Mr. Brian Briggs másodpilótával és Mr. Abbie Ebb navigátorral együtt üdvözöljük valamennyiüket gépünk fedélzetén. Remélem kényelmesen elhelyezkedtek üléseiken. Kérdéseikkel, kéréseikkel forduljanak az utaskísérőkhöz, Elmához és Thelmához, akik készségesen állnak az Önök rendelkezésére. A pontos idő 2011. április 28. Éjfél van. Az előrejelzések szerint sima utunk lesz. Műszereink nem jeleznek jelentős turbulenciákat sem az oda-, sem a visszaúton. Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket. Időgépünk hamarosan indul a távoli múltba. Valamennyiüknek kellemes utat és jó szórakozást kívánunk.  10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 – Liftoff!

Oh shit! Mi a fene ez? Nem látok semmit! Sötét van! Nem égnek a leszállópálya fényei. Az irányítótorony nem válaszol hívásainkra. Autopilótára kapcsolok. Ebben a sötétben képtelenség kézivezérléssel leszállni. Ráadásul otthon hagytam a sürgősségi útmutatót. A gyerek játszott vele. Kitépte a lapokat és megrágta. A kódokat meg le is nyelte. Micsoda? Véletlenül bekapcsolva maradt az utastájékoztató berendezés?! Oh shit! Fuck! Na mindegy, ezért még számolunk. Kedves utasaink! Egy kis előre nem látható probléma adódott a leszállásnál, de urai vagyunk a helyzetnek. Kérem, őrizzék meg nyugalmukat. Önöknek semmiféle bántódása nem történhet. Kapcsolják be biztonsági öveiket, dőljenek kényelmesen hátra az ülésen és vegyenek mély lélegzetet. Amíg sikeresen el nem érjük a leszállópályát, hallgassanak egy kis zenét.

Kedves utasaink! Sikeresen megérkeztünk célállomásunkra, New York Városába. A pontos idő 1977. július 14. Éjfél múlt egy perccel. Valami kis malőr adódhatott, mert nem égnek az időkikötő fényei. Mr. Brian Briggs másodpilóta és Mr. Abbie Ebb navigátor elindult, hogy tájékozódjanak a helyzetről. Visszatértükig kérem, maradjanak a helyükön. Hogy a várakozást megkönnyítsük, utaskísérőink, Elma és Thelma válogatott italkülönlegességekkel kínálja meg önöket, a kapitány személyes készletéből. A kivetítőkön pedig Brooke Shields örökzöld filmjét, az egzotikus déltengeri szigeten játszódó Kék Lagunát tekinthetik meg."

1977. július 13-án este 8:30-kor a Hudson folyó partján lévő Buchanan South transzformátorállomást ért villámcsapás és az Indian Point atomerőmű leállása következtében súlyos áramkimaradás történt New York városában. Az áramszolgáltatást csak másnap késő délután tudták az illetékesek helyreállítani. A katasztrófa az egész Amerikát sújtó gazdasági válság idején történt a sohasem alvó metropoliszban, ahol a lakosságot éppen a Son of Sam művésznevű sorozatgyilkos tartotta rettegésben. A helyzetet súlyosbította a napok óta tartó hőhullám. A tragikus esemény az 1977-es New York City Blackout néven vonult be a történelembe.

A sötétben elszabadultak az indulatok. Tömegverekedések, fosztogatások, gyújtogatások történtek. A rendőrség tétlen szemlélője lett az eseményeknek. A felbőszült tömeg számos rendőrautót felgyújtott. Különösen az afro-amerikaiak és puerto-ricoiak lakta szegénynegyedekben tombolt az erőszak. A Crown Heights negyedben 75 üzletet raboltak ki. Bushwickben 25 bérházat gyújtottak fel. Brooklynban két teljes háztömb lángolt. A kivonuló tűzoltókocsikat is felgyújtották. A Broadway 35 háztömbjét vandalizálták, 134 üzletet kiraboltak, 45-öt felgyújtottak. A Bronx-i Pontiac autókereskedésből 50 új luxusautót loptak el. Brooklynban az őrjöngő fiatalok lopott kocsikra kötött kötelekkel tépték ki az üzletek ajtaját. A rablók egymást is kirabolták. Emberek tucatjait késelték meg, lőtték le, verték agyon.

A Kennedy és La Guardia repülőteret nyolc óra hosszára lezárták. A városból kivezető alagutak is használhatatlanná váltak, mert nem működött bennük a szellőztetés. 4000 embert evakuáltak a metró alagútjaiból. A zsúfolásig megtelt Shea stadionra a New York Mets és a Chicago Cubs baseball rangadó közepén borult sötétség. Hogy a pánikba esett tömeget megnyugtassák a stadion orgonistája generátorra kapcsolt orgonáján a Jingle Bells és White Christmas című karácsonyi dalokat játszotta. A menekülő emberek egymást taposták le a kijáratoknál. A ConEd, New York áramszolgáltatójának vezetői Isten büntetésének nevezték a katasztrófát, magukra haragítva ezzel Beame polgármestert, aki óriási hanyagsággal, nemtörődömséggel vádolta őket.

Amikor visszatért az áramszolgáltatás, New York utcáit üvegcserepek, az üzletek kitépett redőnyei, földhöz vágott tévé készülékek, a rablók által elhajigált tárgyak, ruhadarabok borították. A város felett sűrű, fekete füstfelhő lebegett. Összesen 1616 üzletet raboltak ki a blackout éjszakáján, a rablások napvilágnál is folytatódtak. 1037 épületet gyújtottak fel. A várost 300 millió dolláros kár érte, ami mai pénzben 3 milliárd dollárt, körülbelül 600 milliárd forintot jelent a jelenlegi árfolyamon. 550 rendőr sérült meg az események során. 4500 rablót, vandált tartóztattak le. Ez volt a legnagyobb tömeges letartóztatás New York történetében. A város börtönei megteltek. A letartóztatottak többségét más városokba, államokba szállították.

Beame polgármester elveszítette posztját. A következő választáson az önéletrajzi könyvében a 23. utcában működő Squat színházat, Halász Péter és barátainak társulatát a New Yorkban uralkodó szabadság élő példájának nevező Ed Koch került a polgármesteri székbe.

"Kedves Utasaink! Itt Sir David O’Clock, az Önök kapitánya beszél. Mr. Brian Briggs másodpilótával és Mr. Abbie Ebb navigátorral együtt üdvözöljük valamennyiüket gépünk fedélzetén. Kérem, helyezkedjenek el  kényelmesen üléseiken. Kérdéseikkel, kéréseikkel forduljanak az utaskísérőkhöz, Elmához és Thelmához, akik készségesen állnak az Önök rendelkezésére. Az előrejelzések szerint sima utunk lesz. Műszereink nem jeleznek jelentős turbulenciákat a visszaúton. Kérjük, kapcsolják be biztonsági öveiket. Időgépünk hamarosan indul a távoli jövőbe. Célállomásunkon jelenleg 2011. április 28-a van, egy perccel múlt éjfél. Reméljük jól érezték magukat ezen az élménydús kiránduláson, és legközelebbi útjukon ismét a mi időgépünket választják. Ha felszállás után kitekintenek a kabinablakokon, láthatják majd New York fényeit. Felejthetetlen látvány. Szeretjük New Yorkot. Valamennyiüknek kellemes utat és jó szórakozást kívánunk.  10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 – Liftoff!"

Kilenc hónappal a hosszú áramszünet után 30 százalékkal megemelkedett a születések száma New York városában. A műszaki üzletek kirablásának köszönhetően a szegénynegyedek lakói sok lemezjátszóval, erősítővel, lemezlovas felszereléssel lettek gazdagabbak. A hip hop műfaja, amelyet addig alig ismertek szülőhelyén, a The Bronx korábban is az ostromlott Sztálingrádhoz hasonló utcáin kívül, 1977 után mindmáig tartó, hamarosan az egész világot meghódító virágzásnak indult.

A Hudson-folyó meséi
AudioKalauz
2011. március 29.
Lejátszási idő: 8:06 perc

Chingachgook mondja: „Amikor Uncas a lábnyomaimba lép majd, véget ér a sagamore nemzetség ősi vérvonala, mert a fiam az utolsó mohikán.”

Tamenund mondja: „Azért éltem, hogy lássam a mohikánok bölcs népének utolsó harcosát.”

Aki olvasta Az utolsó mohikán-t, a Bőrharisnya pentalogia második könyvét, James Fenimore Cooper 1826-ban publikált regényét, annak ismerős a Hudson folyó, Amerika Rajnája, még akkor is, ha sohasem látta.

Az 507 kilométer hosszú Hudson folyó a Felhők könnye (Lake Tear of the Clouds) tavánál ered, az Adirondacks hegységben, ahol az utolsó mohikán története játszódott. Onnan folyik délre, hogy végül Manhattan szigetének nyugati partjait mosva elérje az Atlanti óceánt.

Kevesen tudják, hogy Chingachgook, az utolsó mohikán apjának szerepét a nagy Lugosi Béla játszotta a Der Letzte der Mohikaner című, 1920-ban bemutatott német néma filmben, mielőtt Draculává változtatta, s ezzel a világ legismertebb magyarjává avatta Hollywood. Arra már többen emlékeznek, hogy a mohikánok utolsó főnökét Gojko Mitic alakította a Chingachgook die Grosse Schlange című, 1967-ben bemutatott keletnémet filmben. „Uff, uff, sagt der Indian.”

A Hudson folyót Henry Hudson angol tengerészkapitányról nevezték el, aki a Holland Kelet-India Társaság alkalmazásában hajózott rajta 1609-ben.

A folyó völgye és lakói inspirálták Washington Irving, az első, nemzetközileg is elismert amerikai író műveit a 18. században. A környék szépségének hatására született meg az amerikai képzőművészet a 19. században. A Hudson River School, a Hudson folyó iskola művészei, Thomas Cole, Homer D. Martin, Asher Durand, később Frederic Edwin Church, John Frederick Kensett, Albert Bierstadt és Sanford Robinson Gifford a nagy európai mesterek, Claude Lorrain, John Constable és Joseph Mallord William Turner munkásságát tanulmányozva tanulták meg a romantikus tájképfestészet művészetét. Gondolkodásukat a kortárs amerikai irodalom óriásai, Henry David Thoreau és Ralph Waldo Emerson a természet szépségei által ihletett írásai is finomították. A Hudson folyó völgyének első festői alapították 1869-ben a Metropolitan Museum of Art intézményét New York városában. Hatalmas méretű festményeik hívták fel az amerikaiak figyelmét óriási országuk fenséges tájaira. Nem kis részben nekik köszönhető a természetvédelem gondolatának kialakulása. A környezetvédelem eszméje a Hudson folyó völgyében született, innen terjedt el az egész világon.

James Fenimore Cooper regényének történetével ellentétben nem Uncas volt az utolsó mohikán. Az algonquian nyelvet beszélő mohegan nép ma is él a Hudson folyó északi részének keleti partján, Connecticut államban. Ők üzemeltetik a Mohegan Sun kaszinót Uncasville városában és tulajdonosai a Connecticut Sun első osztályú női kosárlabda csapatnak.

Noha a Hudson folyó és a partjain húzódó, egykor páratlan szépségű táj inspirálta a környezetvédelmi mozgalom létrejöttét, a folyó vize ma már erősen szennyezett. Nem ajánlatos benne a fürdés és a belőle kifogott halak fogyasztása. A General Electric vállalat gyárai 1947 és 1977 között a halak mutációját, testük, szerveik eltorzulását okozó poliklorinát bifenil (PCB) nevű vegyi anyag tonnáit eresztették a folyóba. A vegyszer leülepedett a folyó fenekén és mindmáig mérgez.

A partmenti települések szennyvize, nehéz fémek, dioxin, kadmium, rovar- és gyomirtók, policiklikus aromatikus hidrokarbonok (PAH-k) ugyancsak mérgezik a folyó élővilágát. Az ipari üzemekből származó higany és ólom belekerült a halak szervezetébe.

A Hudson mellékfolyói, a Mohawk, Dwaas Kill, Schuyler Creek, Saw Mill River, Esopus Creek, Hoosic River, Quaker Creek és Batten Kill, valamint a folyó vízgyűjtő területén található tavak ugyancsak erősen mérgezettek.

Az Indian Point Energy Center, egy hatalmas atomerőmű óriási mennyiségű vizet szivattyúz ki a folyóból a sugárzó fűtőelemek hűtésére. A mederbe visszaeresztett forró víz halak és más vízi lények millióit öli meg minden évben.

„Uff, uff”, sagt der Indian, és nyitott még egy kaszinót, ezúttal az ugyancsak történelmi, valaha páratlan szépségű Delaware folyó partján, Pennsylvania államban.

New York Blues
Merry Xmas & Happy New Fear
AudioKalauz
2011. január 17.
Lejátszási idő: 3:22 perc

Peter hétfőn került lapátra, kedden Paul is repült
Parker talált egy kartondobozt és szépen beleült
New York rázós hely tud lenni válság idején
Bárcsak papagáj lehetnék, vagy inkább szent tehén
Johnny eladta aranyfogát és anyja hamvait
Tegnap elmúlt harminc éves, ő már nem hasít
Kenny nagy terven törte fekete fejét
Egyhúrú gitárja, Mary a blueshoz épp elég
Jó emberek hoztam nektek vadonatúj hírt
Have A Merry Xmas Baby And A Happy New Fear

A művészetben sem más a helyzet, való a világ
Manhattan kiürül lassan, Brooklyn vár ma rád
Kapitalizmus aranyfogával embercsontot rág
Bármilyen munka jól jönne most, lopj karácsonyfát
Felmenjek tán az internetre, vagy lemenjek kutyába?
Szép a segge neki ottan de ki kíváncsi a kiállítására
Ez itt fest, az meg szobrant, más meg multimédiás
Hogy kiköhögni tudjon lakbért szép sírokat ás
Jó emberek hoztam nektek vadonatúj hírt
Have A Merry Xmas Baby And A Happy New Fear

Volt egy álma ez lett a veszte, most már kettőst lát
Felkötné magát mint Duncan tette, de nem talál megfelelő fát
Szívbaja van, rák is gyötri, biztosítása nincs
Talált egy sánta macskát lenn az utcán, valóságos kincs
Megsüsse este, vagy főzze levesbe? ez itt a kérdés most
Bájos kisded volt ő egyszer, már nem szoroz, nem oszt
Speedet lökjön, vagy nyársat nyeljen, ez itt a kérdés most
Volt egy álma ez lett a veszte, már nem szoroz, nem oszt
Jó emberek hoztam nektek vadonatúj hírt
Have A Merry Xmas Baby And A Happy New Fear

New York füstje
AudioKalauz
2011. február 25.
Lejátszási idő: 4:36 perc

Audrey Silk nyugdíjas rendőrnő Parliament Lights cigarettát szívott régebben. Kedvenc márkáját a virginiai Richmondban gyártják. Manapság saját termesztésű dohányt szív. A dohánypalánták brooklyni házának udvarán nőnek, a málna és rózsabokrok között. A dohánymagokat csomagonként 2 dollárért, az Interneten rendeli meg. A dohányleveleket háza pincéjében szárítja, a régi Bruce Springsteen lemezei felett kifeszített drótra függesztve. Száradás után a leveleket iratmegsemmisítő segítségével vágja csíkokra, majd kezei között dörzsöli apróra.

Először 25 Golden Seal Special Burley fajtájú dohánypalántát ültetett, amelyek megszárított leveleiből körülbelül 1800 szál, 90 doboznyi cigarettát készített. Ezért a mennyiségért, ha üzletben vásárolja, több mint 1000 dollárt fizetett volna. Saját termesztésben 240 dollárjába került a füstölnivalója. Az összeg a palántázó tálcákra, virágcserepekre és vödrökre ment el. A következő termésnél már csak a műtrágyára kellett költenie.

Audrey Silk, nyugdíjas rendőrnő a New York City CLASH – Citizens Lobbying Against Smoker Harassment (A dohányosok zaklatása ellen lobbizó polgárok) – csoport alapítója. Csoportja nemcsak a magas cigaretta árak ellen lobbizik. New York városában ma már alig lehet olyan helyet találni, ahol elszívhatunk egy cigarettát. Nemcsak a bárokban, éttermekben és egyéb szórakozóhelyeken tilos a dohányzás, hanem a parkokban, köztereken és a tengerparton is.

„Attól tartok, hogy a dohányzást ellenzők hisztériája eredményeképpen hamarosan fekete helikopterek kezdenek el körözni a kertem felett.”, mondja Audrey Silk, „Pedig a dohánytermesztést nem tiltja törvény New York államban. Amint észreveszik, hogy az emberek maguk termesztik a füstölnivalót, hoznak majd egy törvényt a házi dohánytermesztés betiltására. A cigarettára kivetett adókkal akarnak bennünket magatartásunk megváltoztatására kényszeríteni, pedig az adókat nem ilyesmire találták ki. Nem tudsz olyan irracionális emberekkel vitatkozni, mint a polgármester, az önkormányzat, vagy a törvényhozók. Csak úgy győzhetünk, ha a középső ujjunkat mutatjuk nekik.”

Audrey Silk nyugdíjas rendőr nem a barátjáról, nem a kutyájáról, nem is a papagájáról nevezte el kertjét, hanem a dohányzás elleni hisztéria fenntartójáról, Bloomberg polgármesterről. A learatott második termés után már csak a lecsupaszított dohányágak meredeznek a Bloomberg-kertben a téli hidegben. A levelek már a pincében száradnak. A learatott száz tő dohány révén 5000 dollárt fog megspórolni az önellátó New York-i füstölő.

További WordCitizen Censored Weboldalak:

WordCitizen Censored nyitó oldal

Az 1970-es évek cenzúrázott művei
NetStageOne – szabotázs, 1999

Cenzúrázott írások, 1999–2003

Cenzúrázott írások 2004

WordCitizen Censored, 2005-2012/Artportal

Cenzúrázott 'Művészet és bulldózerek' blogbejegyzés-sorozat, 2011
Cenzurázott ArtBlog, 2009–2011
Cenzúrázott AudioKalauzok, 2005–2011
Cenzúrázott konyhaművészet, 2011–2012
 Cenzúrázott kisajátítóművészet – 2012
Cenzúrázott CensorBlog – 2013
Cenzúrázott videó-művek – 2013
Cenzúrázott cenzúratörténeti előadás – 2013
Cenzúrázott interjúk, 1997–2014

__________________________________________

Najmányi László honlapja
Curriculum Vitae

Contact: 
wordcitizen@gmail.com